bemutatkozás

Üdvözlet minden kedves látogatónak, ez a blog amerikai életünket mutatja be megérkezésünk óta. A történetek tükrözik az érdeklődési körömet és a velünk megesett kalandokat. Jó szórakozást az olvasáshoz!!

2008. június 1.

Bryce Canyon




















Nem sok hely van a világon, ahol a természet erői ilyen drámai képet eredményeznek... a Zion Nemzeti Park közelében, a Bryce Canyon-ban jártunk. Az éles ellentét a száraz sivatagi alakzatok és a fenyövel sürün boritott fensikk felséges látványt nyujt. Ha lehet ilyet állitanom ez a kanyon még nagyobb hatással van rám, mint a Grand Canyon ( ami természetesen világhirü és talán alig akad olyan ember aki nem hallott volna még róla). A sziklaalakzatok félelmetesen érdekesek és a szinhatások még inkább sokkolóak.

A két park amúgy dél-Utahban kb. 85 mérföldre van egymástól ( másfél óra) egymástól.  Véleményem szerint ez az egyik legkülönlegesebb 'Vad-Nyugati' táj.

A Zion Park és Bryce Canyon a hatalmas Colorado-fennsíkon található hasonlóan a Grand Canyonhoz. A nemzeti parkokhoz vezető úton áthaladunk a mesterségesen duzzasztott Powell tavon.
Az egyik érdekessége - és egyben elszomorító valósága is - hogy a víz megnövelésével számos műemléket vesztettek el teljesen vagy csak részben. Néhány igen régi falfestmény még látszik a víz felett, ha valaki kenuba vagy csónakba ül és körbehajózza a tavat.

Lake Powell Arizona

A Colorado-fennsíkot a földalatti erők kéreget megemelték így felfedve a sok rétegű sziklákat. Több millió év, az erózió és az időjárás faragta a látványos sziklaalakzatokat, a színét pedig a vasban gazdag kéregből kapta ami a vörös, narancs, rózsaszín és barna színeiben pompázik.


Bryce Canyon Utah

A csodálatos természeti örökség mellett ez szintén egy kellemes kiránduló hely és gazdag állatvilággal is rendelkezik. 

Bryce Canyon Utah

Bryce Canyon Utah


Bryce Canyon Utah

Ahogy egyre közeledünk a Zion nemzeti parkhoz a sziklák alakzata és színe is változik.

Utah


A szépséges táj elhagyása után még egy közel 5 órás út várt ránk, hogy hazaérkezzünk Salt Lake Citybe.

2008. május 31.

Grand Canyon

Ez a kanyon csodálatos bizonyítéka a természet erejének, elsősorban a hatalmas Colorado folyónak köszönhető a létrejötte - mindössze 6 millió év kellett hozzá :) A folyó a Sziklás-hegységből érkezik és a legfőbb víz forrása még távolabbi városoknak is. Ez valójában gondot is okoz, hiszen mire a folyó torkolatához ér már szinte alig marad benne viz a sok csapolás után.

A túra a sziklás mélységbe nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik felülről. Ha valaki kalandvágyó akkor megteheti a 7 mérföldes sétát, nekünk erre most nem volt elég időnk, vagy energiánk.

Ezek a képek meg sem közelítik a valóságot, amikor ott áll a kanyon szélén és nézel le a mélységbe.

Grand Canyon 2008

Grand Canyon 2008

Grand Canyon 2008


Több irányból is megközelithetö a kanyon. Mi a délnyugati irányból jöttünk. Szerettem volna ha kipróbáljuk az új kilátót amit nemrég adtak át de az az észak-keleti oldalon található és 5 órás kitérőt kellett volna ahhoz tennünk, most erről lemondtunk.

2008. május 29.

Arizonába repülök

Nem is mi lennénk, ha nem csinálnánk mindent egyszerre. Ha nem volna elég feladat nekem, hogy összepakoljam az házat a szeptemberi költözésre, szervezzem az európai utat és arra pakoljak még a vízumunkat is kell intézzem. Miután hivatalosan már a nyár előtt leköltözünk Arizonába, hogy az ottani főiskolai helyi lakosként vehessen fel augusztustól. Legutóbbi látogatásunkkor februárban sietve meg is csináltattuk az arizonai jogosítványomat. Érdekes volt, mert amikor tüzetesebben megvizsgáltuk a jogsinkat kiderült hogy 65 éves korodig érvényes ellenben az összes államéval ahol általánosságban 5-10 évente újítani kell. Ez igazán kellemes meglepetés volt.
Az egész költözési hercehurca talán megérni, mert ha bejelentett lakos vagyok akkor 8000 dollár helyett 1200 dollárba kerül majd "csak" egy félév az arizonai főiskolában. Persze azt hozzá kell tenni, hogy miután nem vagyok diákvízumon nem kaphatok külföldi diákoknak szóló ösztöndíjat és miután nem vagyok állampolgár (hanem csupán zöldkártyával rendelkező állandó lakos) további amerikai ösztöndíjtól is elesem. Hiába ki van ez találva, nem érdekes a kitűnő bizonyítvány.

A legnagyobb fejfájást mint általában mindig persze a zöldkártya okozta. Közölték velem, hogy két személyre kell fizetnem az ujjlenyomatot amikor minden bevándorlási oldalon tisztán és érthetően leírták, hogy csak 14 évtől vesznek lenyomatot. A másik idegölő dolog az telefonon értekezni a bevándorlási hivatallal... mert tesznek róla, hogy ne tudd őket elérni telefonon. A bevándorló csak fizesse ki a zsetont és ne akarjon konzultálni telefonon.
A lényeg, hogy sikerült lebokszolni velük csak én kelljek nekik és a Zsolti nem.
Kihasználjuk a remek alkalmat, hogy kettesben legyük és megünnepeljük a második házassági évfordulónkat.



Arizona

2008. május 26.

Végre...

.... fiuk is érkeztek a családba, még hozzá csapatostul.A sok lány mellé már itt volt az ideje.
Az első kicsi fiú különleges nevet kapott, Enos-nak hívják, a neve a Bibliából van. Ö az első csemetéje a képén látható legfiatalabb sógoromnak, aki még felelősségteljesebb és büszkébb, mint valaha.

A proud dad

A második gyönyörű szemű kisfiú mindenkinek a szívét megolvasztja és annyira jól-nevelt már ilyen fiatalon, hogy hangját is alig hallani. Csak boldogan mosolyog a világra. ( Persze lehet, hogy csak szerencsénk volt )

love at first site

2008. május 25.


Búcsú főzés

Érdekes, hogy mióta közzétettük a költözésünket többen is keresik a társaságomat és azt mondogatják, hogy nem is értik miért nem jöttünk össze korábban többet. Ez mennyire jellemző emberi tulajdonság, csak akkor cselekednének amikor már késő.
Ma a legcsípősebb nyelvű sógornőmnél voltam rokonságba, mert megígértette velem, hogy mielőtt elköltözünk még eljövök hozzá és főzök neki valami finomat, hadd leshesse el tőlem a receptet. Úgy döntöttem, hogy az egyik legkedveltebb fogást készítem, a borsos csirkét, ami tulajdonképpen a borsos tokányból fejlődött ki, de mivel mi nem igazán eszünk sertéshúst így maradt a csirke, még pedig jó tejfölös-szósszal és nokedli helyett csak frissen főtt szarvacskával.
Az összes fiú (4 fiú plusz apuka) boldogan falta a fogást, a sógornőm mint mindig most is fogyókúrázott - nem is értem miért akarta, hogy főzzek akkor... persze akármennyire is próbálta, nem tudott ellenállni a finom illatoknak igy végül ö is evett egy kisebb tányérnyit.Be kell vallanom azért hízelgett az erőfeszítés, amivel többen is keresték a társaságomat... ez persze arra a felismerésre is késztetett, hogy a messzi Arizonában nem lesz senki, aki keresse a társaságomat és ettől még inkább elment a kedvem a költözéstől.

2008. május 23.

Dupla biztonsági öv

Ma nagyot nevettünk Zsoltival. Mióta rendszeresen utazunk kocsival, indulás előtt mindig megkérdezzük a Zsoltit, hogy bekötötte-e magát és ö mint jó fiú már kérdésünk előtt kötelesség tudóan beköti magát.
Ma meglepetés ért, amikor hátra tekintettem. Annyira nevettem az ötleten, hogy meg kellett örökítsem.
Azt mondta a drágám, hogy nagyon biztonságos akart lenni, de hogy ez honnan jutott eszébe??? :)))



Super secure

2008. május 17.

Dupla áldás 

Ugye, ha egy gyermek áldás akkor kettő még több áldás :)) Nem tudom ki hogyan érez eziránt, de engem biztosan teljesen kikészítene, ha először is két megtermett gyermeket kellene hordanom a szívem alatt, majd pedig egyszerre vagy felváltva kellene gondoskodni a kicsikről. Minden elismerésem azoknak az anyukáknak, akik ezt a bűvészmutatványt véghez viszik. ( Többek között kedves barátnőm is, aki éppen házasságkötésünk kor volt mindennapos iker-várandós anyuka.)
Drága férjecském már régóta viccelődik a lehetőséggel, hogy nekünk is lehetnek ám ikreink miután anyukájának is van egy pár ikerlánya. A lehetőség számomra még viccnek is rossz. Több gyermek ellen nincs kifogásom, de mindent csak sorjában. :)

Twin babyshower

Tekintettel arra, hogy az ikreknél sokkal gyakoribb a korai érkezés ezért ideje korán megszervezték a babazsur. Azért korai vagy sem a kedves anyuka, aki nem az első csemetéit várja már tekintélyes pocakkal rendelkezett.


Láthatólag az egyik legfontosabb része a babazsúrnak a pelenka-torta volt. Mindenki a csodájára járt és visongott felette. ( Ez is teljesen helyi szokás :))) Néha elgondolkodom miért is nevelik ezt a gyerekekbe.)Ugyan elméletileg babazsúrt csak az első gyermeknek tartanak, de ez családonként változhat hiszen végülis minden gyerek megérdemli az ünneplést és talán az ikrek még-inkább megérdemelnek egy nagyszabású bulit. A parti olyan jól sikerült, hogy alig volt ülő illetve állóhely a vendéglátók konyhájában. Minden tökéletesen meg volt szervezve. A találkozó szintén lehetőséget adott, hogy elköszönhessek pár ismerőstől miután a nyári vakációm után Arizonába fogunk landolni.

Listen Grandma


Ezért is döntöttünk úgy, hogy a népes találkozó után meglátogassuk az egyik legnépesebb családdal rendelkező sógornőmet. A képből tisztán kiderül, hogy ezen a találkozón a nagymamának volt a legfontosabb szerepe. Nagyon édesen körülvették Mammát és mindenféle fontos dolgot újságoltak el neki, és a legkíváncsibb és legközlékenyebb három muskétás vagyis a hármasikrek (2 fiu 1 lány párosításban) versengett a nagymama figyelméért.
A látogatásunk egyik oka az volt, hogy a sógornőm tizedik csemetéje megérkezett a családba pár hete és még nem volt alkalma a nagymamának meglátogatni a kicsit ( én már 5 nappal születése után láttam a kicsit, sőt mi több az a megtisztelés ért, hogy a kezemben is tarthattam a kicsi Scott Leroy-t.) Nos ha úgy gondoltam, hogy az ikrek felnevelése kihívás, akkor el sem tudom képzelni hogyan lehet három éhes, fáradt, szeretetre-vágyó gyermeket kielégíteni.... hacsaknem négy másik nagyobb nővér segítségével.
Aki a legjobban élvezte a látogatást, az Zsolti volt hiszen több órát is maradhatott és játszhatott az unokatesókkal, legszívesebben ideköltözne a szomszédba.  Tulajdonképpen mi sem bánnánk, ha lenne egy üres telek a közelben, mert John legtöbb testvére itt lakik a közelben és ö is legszívesebben a testvérei közelében élne. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő és hogy valaha is sikerülni fog, de tervei szerint legalább egyik fiú testvérét szeretné meggyőzni arról, hogy szomszédos telken éljenek. Meglátjuk.

2008. május 16.


Unokatesók

A nagycsaládosok legnagyobb előnye, hogy játéktársban a családon belül sosincs hiány, már ha a családok ráérnek találkozni.
Szerencsénkre jó néhány unokatesóval Zsolti egy iskolába jár.
Eddig még nem jártunk náluk pedig csak egy domboldal választ el minket.... igaz a domb az elég meredek, de a fiatalok szeretnek rajta fel és alá mászni.
Meghívták Zsoltit így a legegyszerűbbnek az tűnt, hogyha Zsolti leszalad a dombon (vagy hegyen ki minek hívja.) és majd ha készen lesznek akkor meg irány a mászás.
Ez elméletben jól is hangzott, de a gyakorlatban nem látszott megvalósulni. Jó pár óra elteltével kimentem a hegyoldalra és hallottam, hogy a gyerekek lent játszanak. A hely érdekesen vitte a hangot... ugyanis elkezdtem lefelé kiabálni nekik és integetni, amit észrevettek és visszakiabáltak nekem, hogy nem értenek semmit.
Még jó pár percig kiabáltam és próbáltam megértetni velük, hogy a Zsoltinak haza kell jönnie de ők nem akarták érteni ezt. Nem kellett hozzá sok idő, a hangom elment a kiabálástól így nem volt más hátra mint bevágódni az autóba és lemenni érte. Mint kiderült a sógornőm annyira megbízik a gyerekekben ( jó persze egy 15 éves lány is volt otthon ) hogy elment ügyet-intézni... a garázsajtó nyitva volt így simán besétáltam a házba... tátva is maradt a szám rögtön. A ház belseje nagyon elegánsan volt berendezve és egy nagy fából faragott íves lépcső vitt fel az emeletre.Ha eddig kétségem is lett volna afelől, hogy jól megy a férj vállalkozása ez most minden kétséget eloszlatott... nem hinném, hogy nekünk valaha is futná egy ilyen házra -- persze azt is hozzáteszem, hogy gyerekünk sem lesz annyi, mint nekik. Igazat megvallva még az itteni körülményeket figyelembe véve sincs az emberek legtöbb részének ilyen remek fekvésű telke, egy magán ösvényen. Mint utóbb megtudom a telkük és még több másik telek valamikor John nagyapjáé volt és apránként eladták a halála után. Jó lett volna ha az egész kis völgy a család tulajdona marad, de az élet közbeszólt. Végül is a sógorom telekvásárlásával egy része családban maradt. A még családi kézben lévő teleknek is olyan ára lett az évek alatt, hogy a család - vagyis pontosabban apósom - elméletileg milliomos csak gyakorlatilag nincs egy fillérje sem... elég visszás egy helyzet.
Intoxicating



Kertészkedés

Mint mostanában oly sokszor, most is minden szabadidőmet délelőttönként illetve kora-délutánonként munkával töltöm. Nagy szükségem van a mellékes bevételemre mert jócskán félreléptem. Amint korábban is említettem, adósság eltörlésén fáradozom. Most érzem át csak igazán, hogy mekkora ostobaságba kevertem magam jó szándékból és könnyelműsködésből. Tudom, hogy az összeg nem rázná meg a családi kasszát az amerikaiak jelentősebb részénél, de mint elméletileg munkanélküli diák nekem még 10-20 ezer Ft-nak megfelelő készpénz is egy kész vagyonnak számít.
Beleestem én is abba a betegségbe korábban, hogy ha van 100 dollár hitelkeretem, akkor 100 dollárt el is költhetek, mintha az enyém volna... mekkora hazugság ez, és sokan nem 100 dolláros de 1000 meg 10000 dolláros hitelkerettel játszanak így. Nagyon veszélyes játék.
Az a szerencsém, hogy Ernest barátom jóvoltából készpénzhez juthatok és még ki is kapcsolódhatok. Amint nekikezdek a gazolásnak a lelkem megnyugszik és mindenféle gondolatok töltik meg az agyamat. Teljesen terápiás.
Nem csupán csendterápia, de aromaterápia is. A kertben bőven találok mindenféle virágot és ami a legjobban megragad az az orgona.... mélyen beleszagolok és eszembe jutnak a magyarországi tavaszok és kirándulások.

Persze gyakorta érzek bűntudatot is, mert kedves hitvesem egy másik államban, Arizonában dolgozik így nem is tudja igazán felügyelni, hogy merre járok mit csinálok én meg nem sietek az orrára kötni, hogy mekkora ballépést tettem. Ha minden igaz a nyári vakáció elejére meg lesz az összes pénz a teljes törlesztésemre és akkor magam mögött tudhatom ezt a rettegést arról, hogy mi lesz ha megtudja...

Egy magánpraxisban lévő pszichológusnak rendezgetem a kertjét a mai napon. A hölgy nagyon kedves és nagyon érdeklődik a származásom iránt.
Mesélek neki egy kicsit miközben az ebédemet fogyasztom. Ritka eset, hogy ilyen sok ideje van a hölgynek, mert általában a páciensek adják a kilincset egymásnak.
Nem tudom, hogy a mesém tetszett ennyire vagy csak jól haladtam de a hölgy még kis borravalóval is megjutalmaz... ennyivel is közelebb kerülök a célomhoz. Nagyon boldogan rohanok haza, hogy gyors zuhanyt vehessek... ma kivételes napunk van, végre sikerült összeegyeztetni a sógornőmmel időpontot egy kis mozizásra.




Gardening result


Ha majd egyszer "nagy" leszek én is nagyon szeretnék egy ilyen csinos kertet... rá kell persze ébredjek, hogy rengeteg munkát kell befektetni ahhoz, hogy szép legyen.

2008. május 14.

Naplemente






Az egyik legkedveltebb időszakom, amikor legszívesebben csak fotóznék mindenfelé az alkonyati időszak. Régóta tudom ugyan, hogy ebben a napszakban nemcsak a legszebb fotókat lehet csinálni, de ezek a leginkább kihívást jelentő pillanatok. Sajnos csak korlátolt keretek között mozgok ilyen téren, bár hosszú évek óta vágyom egy komolyabb gépre, ami megkönnyítené a helyzetemet.
Egyszer majd talán, amikor már keresőképes leszek meglepem magam egy ilyen fényképezővel és egyúttal megtanulom a fényképészet csínját-binját.

2008. május 11.


Városi Könyvtár


Mint bármikor korábban is Zsolti a mai napon is változatlanul tettre-kész és kalandvágyó. A legnagyobb örömére szolgál, hogy velem jöhet a belvárosi könyvtárba.
Lassan már 2 éve, hogy itt élünk, de a folyamatos programok mellett szinte nem is jutott időnk még a belváros megismerésére.
Mivel ebben a félévben a belvároshoz közeli főiskolai épületegyüttesben vettem zongoraórákat néha sikerült autóval bebarangolni a belváros egy részét.
A tavalyi év során többek is említették, hogy el kellene látogassak a belvárosi könyvtárba, mert sok olyan gyűjteményük van, ami engem esetleg érdekelhet. Ebben a félévben lehetőségem is volt kipróbálni ezt a modern könyvtárt.





On the top of the City Library



Nem csupán engem, de Zsoltit is lenyűgözi a könyvtár mérete és a gyűjtemények sokasága. A legjobbkor érkezünk ugyanis még egy rendezvénybe is belecsöppenünk. Ugyan a föld nemzetközi napját már áprilisban mindenki jól megünnepelte, néhány környezetvédő szervezet mégis úgy vélte, hogy szeretnék még további figyelemben részesíteni a Föld tisztaságának ügyét.

Amint elhaladtunk a zajos tömeg mellett, akik mindenféle sátornál álltak sorba még nem gondoltam, hogy mi is a forgatag közepében fogunk kikötni.
A szép új, magas üvegépületnek meg van az az előnye, hogy remek kilátást biztosít a városra, amiről valamilyen úton még Zsolti is értesült így amikor megérkeztünk az első kívánsága az volt, hogy a tetőre szeretne felmenni.Az idő gyönyörű volt és a tetőteraszon még válogatott szép virágágyásokra is leltünk. Mint akár bármelyik lelkes fiú Zsolti rögtön fel is mászott az ágyásokat szegélyező betonrészre majd nekem pózolva kérte, hogy lefényképezzem - ez már kevésbé jellemző a fiukra általánosságban :))
Alig sikerült kattintani a gépet máris szaladt tovább, felfedezve, hogy nem csupán lifttel elérhető a terasz hanem egy félkörívű lépcső sor is vezet fel/lefelé. 
Miközben lelkesen csattogtattam a fényképező gépemet lefelé menet megtalált minket egy ázsiai származású hölgy. Először azt hittem, hogy Zsolti ismeri őt, de csak készségesen válaszolt a hölgy kérdésére miszerint is ez az lépcső biztosan levisz egészen a zajos tömegig.
Csemetém alig várta, hogy belevethesse magát a tömeg közepébe hátha valamilyen izgalmas programot talál.
A tanárnö valahogy ugy gondolta szüksége van a társaságunkra.
Kind to Earth
A téren körbe mindenféle standoknál árusokat találtunk, nem meglepetésképpen Zsolti közölte, hogy éhes. Először is felmérést tartottam, hogy melyik bódénál milyen értékes és mégsem túl drága, ehető - urambocsá laktató ételt találom. Nos egyikük sem bizonyult valami ígéretesnek. Végül addig kérlelt Zsolti míg beadtam a derekam némi kóstolgatásra. Rendes volt egy fagylaltos ürge, mert felajánlotta megkóstolgathatunk pár ízt mielőtt választanánk.  Mindeközben a tanárnő leszakíthatatlan, folyamatosan a nyomunkba jár. Kicsit az ö helyébe léptem gondolatban és arra jutottam egyedül én nem csapódnék így oda senkihez... biztos nagyon magányos lehet. No, de mindennek meg van a maga határa. Kis készpénzemen csupán kétféle édességre jutotta... ezt úgy beszéltünk meg előtte, hogy értette nincsen igazán sok pénzem... ezek szerint neki még annyi se volt, mert folyamatosan elkéregette hol a Zsoltitól hol tőlem falatonként az édességeket. A csokinál még azt mondom rendben törjük darabokra és megosztjuk na de egy fagyinál??? Az egy dolog, hogy Zsoltival egy tölcsérből ettünk, de miből gondolta hogy neki a mi fagyinkat kell nyalogatni?? Komolyan mondom bőszen nézegettem körbe, hogy valami kandi kamerába vagyunk-e mert annyira hihetetlennek tűnt a helyzet... így utólag nem is értem, hogy mi késztetett arra, hogy elviseljem ezt a viselkedést. Zsolti persze végtelenségig barátkozó így aztán ö nem is bánta egy percig sem ha a néni nyalogatta a fagyiját pedig rászóltam magyarul, hogy jó lenne ha nem adna belőle neki... nagyon örültem neki, amikor elfogyott a kezünkből mind a csokoládé mind pedig a fagyi.
Legvégül, amikor beálltunk a sorba, hogy Zsolti is rajzolhasson egy képet amiben megígéri, hogy tisztán tartja a Földet a hölgy egyszerűen felszívódott, elpárolgott akár egy rossz álom.


Hazafelé azon gondolkoztam milyen országból és milyen szokásokkal érkezett Amerikába ez a kishölgy és vajon egy amerikai mit tett volna a helyemben.

2008. május 10.

Babazsúr



















Nagy pillanat a testvérek életében, hogy legfiatalabb testvérük is végre anya lesz. A képen két idősebb, több gyermekes nővérei fogják közre boldogan. Sajnos némi aggódás is keveredik az örömükbe, mert a "kis-hölgy" fiatal kora óta híres arról, hogy főleg édességet és mindenféle ócska ételnek látszó dolgokat töm magába. Ugyan ez soha nem látszott meg rajta, mert ugye a táplálék nélküli étkezés csak alultápláltságot okoz. ( Ennek megfelelően folyton azt halljuk róla, hogy most ilyen beteg meg olyan beteg... de nem hiszi el a saját anyjának, hogy akár némi gyümölcs is segítené az immun-rendszerét)
Gondolom nem kis meglepetést meglepetést okozott a legtöbb testvérnek, aki megjelent a babazsúron, hogy a hét hónapos terhes hölgy alig látszik terhesnek. Néhány nővér képzettségű testvére el is kezdte faggatni. Ugyan ő állította, hogy eszik rendesen, de senki nem hitte, hogy tényleg tudja is mit jelent egészségesen, táplálóan enni.
Ez az egyik legnagyobb problémája több sógornőmnek, hogy bár szeretnének gyerekeket, a teljes terhesség alatt másra sem tudnak gondolni csak nehogy felszedjenek pár kilót. No de arra nem is gondolnak, hogy a baba súlya és egyéb fontos szervek súlya megnövekszik és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők híztak meg.
Ritka alkalmak egyike volt, hogy láthattuk a kismamát enni, igaz leginkább az édességeket :))
Mint a képből is gondolom kitalálható kislány érkezését várjuk. Be kell ugyan vallani, hogy bár nem a leg-alakkímélőbb ételek voltak az asztalon, de kivételesen a legtöbb finomság házi készítésű volt és nagyon finom.
Az egyik új kedvencem lett a sajtkrémes-szőlő saláta, ami kép előterében egy méretes tálban látható. Ez a legbűnösebb étel, amit ettem mostanában hiszen a sajtkrém az egy tömény kalóriabomba, no dehát egyszer élünk csuhaj!
Ugyan még csak május elejét járjuk, de az idő ma különösen forró ezért mindenki lelkesen kortyolgatja a finom jeges epres limonádét a sütemények mellé. Ami még inkább élvezetessé teszi az italt, hogy a jégkockákban igazi eprek rejtőznek.
A legtöbb finomságért az utolsó képen látható hölgy a "felelős". Ő a legidősebb sógornőmnek a menye, de hogy most akkor nekem kicsoda? :DDD mondjuk azt, hogy távoli rokon. Ő volt az, aki a pár hónapos babájával esküdött meg tavaly augusztusában. Az idő ugyebár aránylag minden sebet begyógyít, így azt hiszem, hogy az ő korántsem hagyományos esküvői eseményei lassan feledésbe merülnek, nem beszélve a házasságon kívül született csemetéről. Azóta még olyan ügyesen is intézték a dolgukat a fiatalok, hogy kevesebb, mint 1 éven belül még saját házat is tudtak venni maguknak. Természetesen nem látok bele az anyagi helyzetükbe, de sejthető, hogy a családja is belesegíthetett ebbe a folyamatba hiszen manapság még egy amerikai fiatal családnak is komoly gondot okoz anyagilag egy lakás de még inkább egy ház megvásárlása.
Az új házuk szerény, stílusosan berendezett 2 szobás, nappalis nyitott konyhával. A legnagyobb szerencsénkre a vendégek folyamatosan érkeztek és folyamatosan távoztak is így nem volt különösebb zsúfoltság.
Az ajándékok bontásakor ugyan még a konyhában is alig akadt állóhely. Nagyon szerencsés a leendő anyuka, mert semmiből sem kapott kettőt és itt említeném meg, hogy ő és a párja tényleg rászorult minden egyes ajándékra hiszen legtöbbször akár mindketten is munkanélküliek. Remélem, hogy a sorsuk fordulni fog és boldogan, gond nélkül nevelhetik majd első gyermeküket.

2008. május 9.

Mimi az új barát

Nagyon érdekes, hogy amikor a legkevésbé számítunk rá értékes emberek jelennek meg az életünkben. A legújabb ismerősömet, annak köszönhetem hogy hosszú, göndör és talán még valamennyire vöröses színű a hajam és a zongoratanárom hasonló vörös göndör tincsekkel rendelkezik, valamint kissé az alkatunk is megegyezik :) Szóval leszólított engem a hölgy, akiröl kiderült, hogy egy nagyon aranyos belga lány és jól kibeszéltük a zongoratanárt, persze csakis pozitívan. Pár napon belül megint összefutottunk az iskola előterében és legnagyobb csodálkozásomra olyanok voltunk, mint régi jó barátok. Meg is hivott a lakásába, hogy jobban megismerhessük egymást.
Tegnap elküldte a címét és ma nagy boldogan készülődtem, hogy meglátogatom... erre nem összeomlott az outlookom grrrr@##!!!!, 3 hónapnyi levelezésemnek annyi... próbáltam megmenteni de ingyen csak 2-3 mintalevelet mentett meg nekem és egyik sem az utolsó leveleim egyike volt.
Legnagyobb szerencsémre tudta a telefonszámomat és irt nekem pár órával a megbeszélt találkozó elött. Szóval minden jó ha a vége jó - kivéve, hogy más értékes levelek is odavesztek...
Nagyon szókimondó a hölgy, legalább egy évtizeddel idősebb nálam és cseppet sem bánja, hogy még csak most dolgozik a diplomáján. Végre egy normális ember :D és ráadásul ö is európai így az egy újabb láthatatlan szál, ami jobban összeköt minket... sok mindenre hasonlóan reagálunk néhány mai amerikai diák viselkedésével kapcsolatban :)
Na őt nem kell félteni, mindenről meg van a véleménye és olyan érzésem van, mintha egy született forradalmár lenne :D mindenért keményen megharcolt, ami fontos neki.
Egy nagyon kellemes kis házban bérel egy szintet és jelenleg még a ház tulajdonosa sem zargatja - mert az élettársához költözött. Összefutunk viszont a másik bérlővel, aki az emeletet bérli... és nagyon nevetnem kell.... Zsolti úgy bámul rá, hogy többször el kell mondjam nem illik így nézni valakire. Az oka? A lelkecském ugyan nadrágot hord (feszes,csillogósat), de rengeteg festék és fülbevaló is társul az összképhez. Zsolti bámulás helyett a mutogatást választja. Kérdezget, de anyu miért van a bácsinak fülbevalója? Na ezt hogy magyarázod meg egy 7 évesnek? :D

Meséltem neki, hogy milyen jó boltot találtam, ahol közel féláron tudtam venni egy kisebb digitális zongorát, ami hangzásban megegyezik a zongorával, de hordozható. Őt is nagyon belelkesítettem a hírrel, olyannyira hogy rögtön elment és vásárolt egyet majd pedig a lakás legforgalmasabb részébe állította fel.
Mindketten lelkesen vágunk bele a zongorázás világába, meg látjuk ki meddig jut el :))
Kíváncsian várom, hogy merre fejlődik a barátságunk a jövőben.

2008. május 8.

Mára 6 óra kertészkedés a testedzésem





Kertészkedem egész héten egy kedves barátom helyett. Annyira örülök a lehetőségnek. Igaz, hogy ez sok időt vesz el tőlem a pakolástól meg a tanulástól, de legalább lesz egy kis zsebpénzem amit az adósságaim kifizetésére használhatok. Ez volt nekem a legjobb lecke soha többet ne fogadjak el hitelkártyát.

Nagyon kellemes, szép időnk van bár ma jég esett a nyakamba... szerencsére 5 perc után elállt így folytathattam tovább a kertészkedést. Gondoltam is, hogy ez érdekes: az ég megnyílt és komolyan felhősödés és eső nélkül kisebb jégdarabok kezdtek a fejemre esni :D lehet, hogy ez egy jel volt valamire? :D

2008. május 5.

Ennek a félévnek is végre hála hála az égnek....

Nem tudom, hogy mi éltett már az utolsó pillanatokban, de úgy éreztem soha nem fogok végezni időben. A masszív mennyiségű unalmas történelem órákat már nem tudtam eléggé felgyorsítani, hogy megfelelő gyorsasággal ugorhassak egyik vizsga után a másikra.... a vége már egy katasztrofális kapkodásra emlékeztetett. Még ha halogattam volna sokáig a vizsgákat akkor azt mondanám az én hibám volt, de a szemeszter kezdete óta minden napom jó részét kitöltötte a történelemmel való harc.... és még azt mondják, hogy Amerikának semmi története nincsen :DDD Ennyi szenvedés után már az sem érdekelt, hogy eddigi legrosszabb jegyemet kaptam meg ( ami azért még mindig B+ volt, ami olyan négyes körüli jegynek felel meg így nagyon nem kellene sírnom felette)

Ami legnagyobb büszkeséggel tölt el, hogy ismét jelest kaptam angol fogalmazásból, persze ezt is valószínűleg annak köszönhetem, hogy magyar tanáraim valóban megtanítottak pár dologra még a főiskola előtt. Nekem úgy tűnik, hogy itt nem fektetnek olyan nagy hangsúlyt sem a nyelvtanra sem pedig a fogalmazásokra... vagy csak mindenki olyan szinten ír amilyenre sikerül és ezért mindenkit jól megdicsérnek.
Egyik feladatunk az órák során, hogy elolvassuk egymás írásait és kritikát írjunk róluk... természetesen építőjellegűt. Sokszor ugyanazokat a hibákat fedeztem fel újra meg újra kedves osztálytársaim írásaiban. Kezdve azzal, hogy hemzseg a helyesírási hibáktól pedig az egyik első megjegyzése a tanárnak az volt miután mindannyian számítógépen nyújtjuk be az írnivalót legalább annyit tegyünk meg, hogy végig ellenőrizzük egy helyesírás ellenőrzővel. Ehhez még aztán helyesen írni sem kell tudni ugyebár... bár az ellenőrző csak néha javasolja, hogy jó lenne ha alany, állítmány szerepelne a mondatban :DDDD

Mostantól körülbelül egy hónapom van összepakolni az életünket Salt Lake Cityben. A dobozokat a tervek szerint nélkülünk fogják Arizonába szállítani - amitől tartok kicsit ezért nagy megfontoltsággal fogom becsomagolni a törékeny tárgyaimat a pasikat ismerve és a 14 órás autóút zökkenőire számítva nem fog ártani.
Említettem már hogy egyetlen porcikám se kívánja sem a dobozolást, sem pedig a költözést egy olyan helyre ahol nyáron a megszokott hőmérséklet 40 fok és fölött van????

2008. május 3.

Búcsú parti a mi tiszteletünkre

Nagyon jó hangulatban telt el a búcsú. milyen érdekes érzelmeket váltunk ki az emberekből, amikor közöljük, hogy távozunk.
Eddig mindenki a saját életével volt elfoglalva. Senkit nem foglalkoztatott különösebben, hogy nem láttak minket. Most pedig mindenki nyakát töri igyekezetében, hogy találkozzon velünk. No nem panaszkodom, mert titokban kicsit élvezem is a felhajtást, meg az érzést, hogy talán mégis számítok valakinek errefelé. Jól elbeszélgettünk pár olyan emberrel, akivel az elmúlt két évben nem sikerült.
Kaptunk pár ajándékot is amire nem számitottunk, egy levendulás fürdőkészlet mindenféle sóval, meg tusfürdővel meg ilyenek... illetve kaptunk egy képet John nagypapájáról aki tisztára ugy néz ki, mint apósom. Le se tagadhatná a rokonságot. Nagyon klassz a kép mert egy festményről készített kép ez, bekeretezve.
Szokás szerint a legszebb része a partinak, hogy még napoking a maradék kaját esszük a Zsoltival. Volt füszeres spagetti meg Alfredo csirke, ami sajtos fehér mártásos csirke illetve rostadásig saláta. Én azt eszem :D vigyázok az alakomra. :)) ááá dehogy, csak a különleges előírt diétám igen korlátozott.
Zsolti meg a tésztát mert én azt nem ehetem és mert Zsolti a tésztakirály :)) Após és anyós megint délen vannak igy ők nem tudnak segíteni a maradék elfogyasztásában, pedig Mamma mennyire élvezi ezeket a napokat.

Nos igen rájöttem én egy másik kihívásra a költözés miatt. Most el kell fogyasztanom mindent a hűtőből
így az elkövetkezendő hetekben lecsón fogok élni :D
mert eltettem több kilót tavaly és eddig a fagyasztóban őrizgettem nehéz időkre. Milyen mennyei szerencse hogy se a paprikára se a paradicsomra se a hagymára nem vagyok allergiás :D

2008. május 1.


Maggie Moos

Aliz barátném volt olyan drága, hogy elvitt engem egy fagyizóba, hogy megünnepeljük az év végét.
A vicc persze főleg a névből eredt. De a viccet félretéve itt ettem életem egyik legnagyobb és legfinomabb kevert fagylaltját.
Kiválogathatod, hogy milyen finomságokat dolgozzanak bele a fagylaltodba és máris megy a toszogatás jobbra-balra a minél tökéletesebb eredmény elérése érdekében.
Az eddigi alvajáró rohangálás után teljesen felüdítő leülni nyugalomban és élvezni az idő múlását.

No persze itt sem időzhettünk örökké mert csak akadt más dolga is mindkettőnknek, de nagyon örültem az újonnan felfedezett helynek.

Amint elbúcsúztunk az agyam már megint másfelé járt. Már hónapok óta eredménytelenül terveztem, hogy befejezek jó néhány félkész varrós alkotásomat. A szomorú igazság, alig akadt eddig időm arra, hogy kiélvezhessem a varrógépemet. Arra bezzeg akadt időm, hogy úton útfélen összevásároljak mindenféle anyagokat amit reményeim szerint majd újabb alkotásokká fordíthatok. Mivel ezidáig nem történt meg komoly több doboznyi ruhaanyagom halmozódott fel... és meglepetés erről megint csak a költözés és pakolás jutott eszembe.
Fájó szívvel, de úgy döntöttünk, hogy a könyvtáramat - aminek a nagyobb részét Magyarországról költöztettünk az Óperenciás tengerentúlra - hátra kell hagynom az alagsorban dobozokba rejtve. Csakis tankönyvek jöhetnek velem. Ezer százalékosan meg vagyok győződve róla, hogy amint nem lesznek elérhetőék a könyvek számomra óriási nagy szükségem lesz rájuk. Nem így van ez mindennel??? Amint kidobod, elveszted stb. akkor rögtön és a legnagyobb sürgősséggel igényed támad a tárgyra... valaki ezt úgy mondaná hogy Murphy törvénye :D
Félretéve a képzelgéseimet ebben a hónapban még egy kihívással kellene szembesüljek.
Még egy évvel ezelőtt elvégeztem egy nővér asszisztensi tanfolyamot csakúgy jó szándékomból meg főleg azért mert elméletileg segít a minőségi nővérre válásban. Igen ám, de a profivá válás nem olyan egyszerű sehol sem. A tanfolyamzáró vizsgán kívül egy állami vizsga letételére is szükségem van ahhoz, hogy működési engedélyt kapjak Utah területén. Ami persze remek intézmény elméletben, csak gyakorlatban ne jelentene még 2 vizsgát.
Többen is rémisztgettek, hogy aki a belvárosban teszi le a vizsgát azt egy házisárkány vizsgáztató fogadja majd. Ez volt az oka, hogy szentül elhatároztam nem megyek addig vizsgázni míg teljesen felkészültnek érzem magam. Mostanra eljutottam odáig úgy érzem talán soha nem leszek én erre felkészülve lelkileg. :)
Nem elég, hogy izgulok de még fontos hozzávalókat is eltüntettem. Elraktam a teszt engedélyező papír egy biztos helyre. Nos ez olyan biztos lett, hogy idáig nem sikerült meglelni :D A másik fontos kellék a vadonatúj vérnyomásmérő, az is nagyon biztos helyen van. De biztos vagyok benne, hogy mire bedobozolok mindent mindkettőt meglelem.
Terveim szerint még 1 hét és vizsgára készülök...

2008. április 25.

Arizona

A tény, hogy szeptembertől Arizonába költözünk koránt sem töltött el lelkesedéssel. A legnagyobb ellenszenvvel viseltettem az időjárás iránt. Korábban februárban voltunk ott és már akkor is közel 30 fok volt. Erre nem voltam sem lelkileg sem ruhatárilag felkészülve. Ekkor kaptam egy új cipőt ittenre, hogy ne téli csizmában kelljen járjak a melegben. Most áprilisban már bölcsebb voltam és készültem a melegre... már ha arra lehet igazán készülni.
Teljes rémülettel töltött el a gondolat, hogy a nyári 50 fokos melegben kell majd iskolába járni vagy egyáltalán vásárolni menni. Sajnos nem tehetek mást, mint igyekszem legyőzni a félelmemet.

Látogatásunk elsődleges célja ez alkalommal, hogy bejutassuk Zsoltit a kiválasztott iskolába. Legutóbb éppen tanitási szünet volt így nem sikerült érdemben beszélni az igazgatóval. Most működés közben nézhettünk körbe az iskolába. Nagyon tetszett nekünk, ami láttunk, de még mindig nem volt biztos, hogy elfogadják-e Zsoltit. Először is későn jelentkeztünk másodszor meg nagyon kedvelt jóhírű iskolát választottunk így rengetegen próbáltak meg bejutni. Természetesen jelenlegi diákok testvérei elsőbbséget élveztek.
Amikor az iskola keresésnek nekiláttunk ott volt a kérdés, hogy milyen iskolába írassuk Zsoltit.
Nekem fogalmam sem volt mik a lehetőségek ezért nagyrészt apára hagyatkoztam. Igaz neki sem volt kifejezett tapasztalata az általános iskolákkal hiszen őt otthon iskolázta az egyik nővére.
Sokat beszélgetett már egy ideje a testvéreivel és kollégáival, mert félt az állami iskola talán nem a legjobb a Zsoltinak.
Magániskolát sajnos nem engedhettünk meg magunknak :D így azt kihúztuk a listáról. Az állami iskoláért nem lelkesedett apa, mert csupa rosszat hallott róla.
Szerencsére volt egy harmadik lehetőség is amit ugy hivnak "szerződéses (charter) iskola". Az USAban ez egy viszonylag új iskola-rendszer. Ezek az iskolák tulajdonképpen tekinthetők állami iskoláknak, mert állami finanszírozásból tartják fent magukat, fejpénzt kapnak minden diák után. De az charter iskolákat privát társaságok és személyek állapítják. Minden charter iskola más ötleten alapul, valahol a lemaradt diákoknak adnak több esélyt, valahol bizonyos tantárgyakat tanítanak kiemelt szinten.
A "mi" charter iskolánkban az tetszett a legjobban, hogy amint a gyermek elért egy bizonyos szintet, ami meghaladta az osztályát akkor átrakják egy felsőbb osztályba és ott mindent megtesznek azért, hogy az esetleges hiányokat pótolja. Kis létszámú osztályok voltak több szinten és egy nyitott belső udvaron keresztül lehetett elérni őket. Biztos voltam, hogy ha felveszik ide Zsoltit akkor szép "karriert" érhet el és nem fog soha többet unatkozni órákon, mert kihívások elé fogják állítani folyamatosan.

Az iskolalátogatás után meglestük a helyet, ahol apa tölti a napja legnagyobb részét egy idősek otthona építkezésén. Ez alól csak az iskola látogató nap és vasárnap volt kivétel míg mi ott voltunk látogatóban. Miután járművünk nem volt, apa használta az egyetlen furgont egyetlen szórakozásunk volt a közeli park játszótérrel. Ide ellátogattunk mindennap. Nem hibáztattam Zsoltit ö maradt volna egész nap de egyrészt én nem bírtam a meleget másrészt meg főznöm is kellett a családnak.
Megérkezésünk estéjén elvitt minket apa vásárolni, hogy legyen miből főzni... úgy gondoltam, hogy kihasználom a legutóbb vásárolt nagy Tefal edényt és csinálok palacsintát... ezzel csak egyetlen bibi volt, hogy a boltban nem találtam szódavizet. Volt ott minden mi szem-szájnak ingere mindenféle furcsa színben, de egy egyszerű buborékos ásványvizet nem találtam. Tipikus.
Végül egy általam először látott Fanta eper mellett döntöttem. Mit ne mondjak a színezék remek benne :D így sikerült a képen látható csodálatos rózsaszínű palacsintákat gyártani. No persze a palacsinta izét ez egyáltalán nem befolyásolta :D
Nem apróztam el, bekevertem 1 kg lisztből a palitésztát és órákig sütögettem az óriási edényben :D a lényeg az hogy nagy sikere lett. Apa kedvenc palacsintája amúgy is az eperlekváros, színben tökéletes. Mire apa hazaért a kemény forró nap után egy rakat frissensült palacsinta várta.
A történet persze nem ennyire idilli, mert Arizonai utam alatt is tanulnom kellett és internetes vizsgákat tenni, de ezt korán reggel általában letudtam így lelkiismeret furdalás nélkül foghattam hozzá a főzőcskézéshez vagy épp a parki sétához. Zsolti már el is tervezte, hogy ha ideköltözünk akkor mehetünk biciklizni a parkba.
Egy kicsit jó volt megpihenni, de várt minket vissza az iskola és a mozgalmas élet Utahban.
Amennyire lelkes volt a repülőút miatt Zsolt hazafelé annyira nem várta a repülést. Idefelé még egy ideig lekötötte magát, aztán folyamatosan kérdezgette hogy mikor leszünk már ott.
Hazafelé csak 'húzta' a lábát és egyáltalán nem örült annak, hogy több mint 1 órát kell várni a reptéren és akkor még nem is tudtuk, hogy késni fog a gépünk.
A Phoenix-i repülőtér óriási így gondoltam nem lesz majd akadály valami érdekeset találni, hallottam róla, hogy valamelyik terminálon repülőmodellek lógnak a falról... nekünk ehhez nem volt szerencsénk, de találtunk egy múzeumi galériát.
Ugyan Zsolti nagyon szereti a repülőgépeket, de most csak olyan nyűgös volt, hogy alig bírtam kicsikarni belőle egy mosolyt... ja és mind a fénykép bizonyítja Arizonában a hétvégén kapott egy birkanyírást az apjától :D


2008. április 24.

Saját előadásom

Miután saját magamat nem tudtam videózni a vizsga közben és nem volt kire bízzam a kamerát úgy határoztam készítek külön videókat a darabokról, amit előadtam. Ezt az ötletet egyébként egy fórumban kaptam. Mióta tanultam zongorázni tagja lettem egy fórumnak (Andrew Furmanczyk Piano Academy), amit egy kanadai zongorista hozott létre. Itt fórumtagok magunk között egymásnak bemutattuk tanult darabjaink, hogy a virtuális tanárunk Andrew vagy más tagok is tudjanak építőjellegű kritikát írni, amiből tanulhatunk.

Video link:

Bach Menüett G dúrban az egyik kedvenc dallamom ami gyerekkorom óta elkisért most örülök, hogy megtanultam.



Haydn:

Egyik kedvenc dalom volt ez az általános iskolában, az énekes könyvünkben ez a dal
Falusi jókedv (Závodszky Zoltán) néven szerepelt.

2008. április 23.

Zongora vizsga de izgalmas

Szóval az elmúlt félévem csúcspontja a zongora óra volt. Mióta eszemet tudom szerettem volna megtanulni zongorázni és mindig irigykedve szemléltem azokat, akinek lehetőségük erre. Mióta Salt Lake Citybe költöztünk és megláttam a zongorát a nappaliban titkos álmom újra előtört. Még azt is megtudtam, hogy a zongoránk közel 100 éves és a férjemnek köszönhetően kelt újra életre. John megmentette a zongorát a kidobástól, megvette a szülőktől és segítséggel restaurálta.
Amikor a fényképész óra kútba esett választanom kellett egy másik művészeti órát, ahogy a katalógust nyálazgattam a szemem rárévedt a zongoraórára és a szívem hevesebben kezdett verni :D a sorsom eldőlt és bőszen belevetettem magam a tanulásba.
Miután több, mint 10 évig furulyáztam a violinkulcsos kotta nem volt ismeretlen számomra, de elég idő telt el azóta, hogy olyan érzésem volt mintha teljesen elölről kezdenék mindent.
Az első vizsgánk 6 hét után volt, de az még amolyan házi vizsga volt az osztályteremben. Az évzáró vizsgát egy nagyobb teremben tartottuk és meghívhattunk családtagokat és barátokat.
Az osztályunkban teljesen vegyesen voltak kezdők és haladóbbak, ez látszik is az általam készített videón. Azért készítettem a videót, hogy azok is láthassák akik nem tudtak jelen lenni.


Video link:

2008. április 21.

Fogalmazás angol órára


Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a témája a zárófogalmazásomnak, mert teljes vállszélességben mellette kell álljak és ha vita lesz akkor meg kell védjem az álláspontomat. Az is fontos volt, hogy olyan témát találjak, amit nem rágtak le még egészen csontig... pl. abortusz és őssejt kutatás témát :)
Férjuram segítségével végül egy olyan téma mellett döntök, amihez először úgy hittem nehéz lesz forrást találni. Szerencsére tévedtem.
Eddig nem részleteztem igazán, hogy mi nehezítette meg az életemet az elmúlt években.
Megérkezésemet követően - néhány jóindulatú tanács ellenére - bátran ittam a csapvizet, hiszen Pesten is azon éltem mit árthat nekem egy kis klór. Akkoriban azonban még nem tudtam, hogy mi más is található a vízben.
Fel sem foghatom hogyan lehetnek ilyen felelőtlenek a döntéshozók, hogy a nukleáris szemétként elkülönített fluoridot nagyobb és nagyobb mennyiségben pumpálják bele az ivóvízbe - mondván hogy az hasznos a fogaknak. (Ennek egyébként hosszabb az előtörténete.
Fluorra ipari mennyiségben szükség volt az atombomba kivitelezésénél a második világháború idején. Azok a munkások, akik a flouros üzemekben dolgoztak sorban súlyos betegek lettek. A katonaság vagyis az állam nem akarta, hogy felelősségre vonhatóak legyenek ezért alkalmaztak egy tudóst, aki előállt az ötlettel " Mi lenne ha mindenkinek elmondanánk hogy a fluor segít a fogszuvasodás ellen?" Ha már a köztudatban van, hogy a fluor hasznos akkor senki nem perelhetné be a katonaságot. Na így találták fel a fluoros fogkrémet... fantasztikus, nem????)
Rengeteg negativ mellékhatása van a szervezetre, többek között leállitja a pajzsmirigy müködését igy bezavarva a hormonális működést meddőséget okoz.
Ez úgy tűnt szintén az államok malmára hajthatja a vizet ugyanis remek népességszabályozó eszköz. Olyannyira hogy a Clinton elnökség alatt Hilary Clinton egyenesen propagálta a víz erős fluorizálást mondván, hogy akkor mindenkinek csökkentve lenne a szaporodó képessége. Igy ha valaki teherbe akarna esni akkor befáradna a nőgyógyászatra "ellenszerért". Az kit érdekel, hogy a fluor időközben tönkre teszi az emberi szervezetet, ugye?
Csak azt nem értem hogyha pánikolnak az ország elöregedése miatt akkor miért korlátozzák a népesség növekedését (egyik kéz nem tudja mit csinál a másik, mi??)

No szóval erről írtam egy fogalmazást a kutató munkámat követően és a tanár kitalálta, hogy a következő feladatunkban ugyanezt a témát egy másik médiumban kell bemutatnunk. Igy választottam én a video formátumot és határoztam el hogy közzéteszem a Youtube-n.




Youtube video angolul

2008. április 16.

Zavarosra sikeredett tavaszi félévem


A mai nap csodálatosnak ígérkezett ezért úgy határoztam, hogy "leugrom" a belvárosba mielőtt az órám kezdődik.


Annak ellenére, hogy iskolába csak hetente 2x kell menjek ebben a félévben az órarendemet megtöltöttem internetes órákkal.
Ezt egész hamar meg is bántam. A félév kezdetekor még 7 órára jelentkeztem fel, de nagyon gyorsan rá kellett jöjjek, hogy az internetes tanároknak néha teljesen irreális ötletei vannak egy félévről. Ugyan ez már nem az első félévem, az órarend szerkesztés még mindig sok fejtörést okoz ( nem csak nekem teszem hozzá), mert az órákat csokorban kínálják. Mamma egészségügyi állapota miatt úgy gondoltam, hogy többet lehetek itthon , ha internetes órákra jelentkezem a tavaszi évfolyamra. Így is tettem, boldogan találtam rá a pszichológia, történelem, statisztika, angol és fitnesz órákra amik nem igényeltek iskola látogatást. Az egyik ok, ami miatt az internetes órák különösen vonzónak tűntek - legalábbis első látásra - hogy nem kellett kidugjam az orromat korán reggel a frissen hullott hóba vagy pedig jeges utakra... a hír otthon nagy örömöt okozott.
Nem telt sok időbe rájönni arra, hogy a pszichológia tanár majdnem doktorátusi disszertációkat akar tőlünk kapni egy "Bevezetés a pszichológiába" órán így azt az órát gyorsan el is dobtam.

A statisztika órába egyszerűen beletört a fogam, grafikus számológépet kellett programozni és egyéb nyalánkságok, aminek a felét se igazán értettem... szégyen vagy sem úgy határoztam, hogy megszakítom a statisztikai tanulmányaimat mielőtt megbuktatnak. Igaz miután küzdöttem egy darabig nem tudtam nyom nélkül kijelentkezni az óráról így az egyesített óráim között meg fog jelenni, hogy töröltem az órát. Többen mondták, hogy számíthatok rá, hogy a jövőben kérdések kereszttüzében találhatom magam amiatt hogy töröltem a statisztika órát - mondhatni nem mutat jól az adataimban. Ez van.

Egy valamit tudtam biztosan, hogy az alapozó kötelező történelem órát nem hagyhatom ki. Választhattam politika történet, gazdaság történet és amerikai történelem mellett... az előző két lehetőség semmilyen vonzalmat nem ébresztett bennem így maradt az amerikai történelem.
Nagyon lelkes lettem, amint megláttam hogy több dvdnyi anyagot kell majd megnéznem órára... mint utóbb kiderült több mint 50 órányi dvd volt... ez nem is lett volna gond ha nem épp egy osztályt és egy irtó lassan beszélő tanárt kellett volna nézni. Legtöbb esetben másfeles sebességgel néztem a dvdt mert különben rögtön elaludtam volna a vontatott beszéden igy viszont elég mókás volt mert olyan Miki egeresnek hangzott mindenki :DDD
Internetes teszteket kellett időre kitölteni így kaptuk a legtöbb jegyet, illetve a 900 oldalas könyv mellett még 2 másik könyvből kellett fogalmazást készíteni. Ettől nem tartottam igazán, mert szeretek írni :D ki hitte volna?? :DDD

Az alapozó tantárgyak között kötelező némi sportot is beiktatni, a lehetőségek nem vonzottak nagyon - az úszást leszámítva, ami meg nem ajánlott nekem a korábbi klórmérgezésem miatt.
A vicc az hogy végül egy internetes sportóránál kötöttem ki :D kis filmecskéket kellett nézzek egy korábbi tanárral, akinek óriási akcentusa van. Időnként ezen derültem jókat.

Tavaszi szemeszter csalódása volt, hogy nem tudtam megtartani a választott művészeti órámat, ami "Bevezetés a fényképészetbe" lett volna.... Ha rendelkeznék egy tükör reflexes géppel meg elég pénzzel, hogy előhivathassam mindazokat a képeket profi boltokban akkor semmi akadálya nem lenne... no ez "csupán" 240 ezer Ft-ba kerülne... mi is az egy érző szívnek. Sebaj álmodozhatok, hogy talán egyszer ez is valóra válhat.

2008. április 12.

Egyik csoda kúra a másik után


Isagenix

Csoda drága, de ingyen kapom ezért kipróbálom.
Állítólag ez a csoda termék még a cukorbetegséget is segít javítani vagy megszüntetni és egy speciális tisztítókúrát kell folyamatosan beiktatni a kívánt siker elérése érdekében.

Nemcsak az íze borzasztó de hagy egy nagyon rossz utóízt méghozzá hosszú időre főleg hogy nem ehetsz mást mellette. Nem tudom miből csinálták de utálatos egy lötty.

A tisztítókúra alatt naponta 4x kell inni ezt a borzadványt sok vízzel no és persze mivel enni nem lehet van egy tabletta amin rágódni lehet ami állítólagosan elveszi az étvágyadat. Nos nekem a lötty bőven elég volt hogy hosszú időre elvegye az étvágyam, olyannyira hogy mindig rettegtem az újabb adagot lenyelni.

Állitólagosan a tisztitókura hatása fantasztikus, de nekem csak fejfájást okozott... szerintem ez egyszerűen az éhezés miatt volt. Még tornázni sem mertem, féltem csak elájulnék. A végére tényleg legyengültem.

Annyi pénzért amennyibe ez a szörmedvény kerül már az egész családot megetethetem mindenféle drága zöldséggel és gyümölccsel meg a természetgyógyászok által reklámozott mindenféle termékkel. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy igazi doktor vagy bármely táplálkozási tanácsadó ajánlaná ezt a terméket egyáltalán.
Két hét éhezés után úgy döntöttem, hogy többet nem birok ki ezen a "tisztító-fogyókúrán"
Tudom, hogy többeknek ez eredményt hozott még a családomban is és ennek örülök, de amennyibe kerül ez még anyagilag sem megfelelő nekem nem is beszélve arról, hogy 2 hét éhezés alatt egy grammot se fogytam, ami kellőképpen felbosszantott.



Green Tea HP

Régóta tudom, hogy a zöld tea jó hatással van az egészségedre. Nos ez az új termék, amit rengeteget reklámoztak a rádióba egy koncentrált zöld tea. Annyit hallottam a hirdetést, hogy már tetszett a gondolat, hogy egy kellemes izü zöld teával sikerüljön néhány kilótól megszabadulni.
Sejtettem, hogy nem egy olcsó termék - főleg, hogy folyamatosan reklámozták a rádióban.
Végre vettem a bátorságot, no meg minden összekuporgatott pénzemet, hogy vegyek ebböl a csodateából. Elöször is nem volt olyan egyszerü megtalálni a helyet ahol árusitottak. Az nagyon szimpatikus volt, hogy számtalan különbözö iz közül választhattam ki magamnak, hogy melyikböl mennyit szeretnék.
Ki is választottam pár biztonságosnak  vélt ízt.Nagy lelkesen megszabadultam pénzmagom jelentős részétől és hazafelé igyekeztem, hogy minnél hamarabb kipróbálhassam a terméket. Először még úgy gondoltam, hogy jó jó nem a legjobb az íze, de legalább nem rohanok miatta rögtön a mellékhelységbe, ahogy korábban tettem az Isagenix miatt. Az egyik legvonzóbb tulajdonsága a terméknek, hogy sem koffeint sem pedig cukrot nem tartalmaz... no de tuti hogy tartalmazott valamilyen édesítőszert, mert mindahányszor ittam a terméket és ebből naponta legalább 2 üveggel meg kellett inni ( általában egy fél literes ásványvízhez kevertem hozzá ) erőteljes egyáltalán nem kellemes utóíz keletkezett a számban. Nos ha ez volt a cél, hogy így  vegyék el az étvágyamat ezáltal okozva fogyást, akkor az előbbi sikeres volt, az utóbbi kevésbé... persze az is lehet, hogy csak én adtam fel egy kicsit túl korán a harcot.... szóval a hadjárat a kilók ellen vesztésre áll, de azért nem adom fel.

Amit biztosan megtehetek az egészségemért, hogy ezentúl csakis tisztított vizet iszom, flour és klórmenteset és óvakodom azoktól az ételektől, amikre érzékeny lettem.

2008. április 10.

A közös munka gyümölcsét meg kell ünnepelni

Annyira szaladt az idő és annyi minden történt velünk folyton, hogy el is felejtettem említést tenni arról, hogy az iskola mellett más elfoglaltságom is volt az iskola és a háztartás mellett. Amikor időm engedte az óráim után segítettem egy barátomnak a vállalkozásában. No ez most nagyon komolyan hangzik, de valójában csak egy hobbi elfoglaltságról van szó.
Magyar tanárból - mert hogy ö volt a tanítványom akit magyarra tanítottam - gazoló asszisztensé változtam :)) vagyis kertészkedésben segítettem öt ki. Az egyik legtöbb munkát adó kertben tevékenykedtem a legtöbb esetben. Szerencsére a hely elég közel volt hozzánk így néhány órás munka után csak 10 perc kellett és máris az iskolánál vártam Zsoltit és unokatestvéreit szükség esetén.
Ez az elfoglaltság több okból is hasznos volt. Először is tökéletes kikapcsolódást nyújtott nekem az iskola bezártsága után valamint kisebb testedzést is biztosított s nem elhanyagolható anyagi nyereséget is :D. Ernest barátom élete pedig kellemesebb lett, nagyapaként már nem olyan egyszerű naphosszat hajolgatni, térdelni és egyéb testhelyzeteket felvenni.
Olyannyira jó munkamegosztásban dolgoztunk, hogy időközben az ügyfelek száma is növekedhetett. Teljesen megtiszteltetésnek vettem amikor felajánlotta a tavasz további részét és nyár elejét átvehetem töle ezzel gyorsan megörököltem a klientúra nagy-részét. Neki a keleti partra kellett utazni családi okok miatt meg persze abban is reménykedett, hogy talán komolyabb pénzkeresetet is talál. Még tavaly télen elhatározta, hogy szeretne eljönni Magyarországra ha már tanulja a magyart egy ideje. Mivel nekünk már karácsony előtt meg volt a jegyünk, hogy a nyarat Magyar-honba tölthessük a lecke fel lett neki adva... közel félévet kapott hogy a nyugdíján kívül gyűjtögessen a repülőjegyre és költőpénzre.
Meglepődtem amikor kedves barátom búcsúebédre invitált egy thai étterembe.Még jobban csodálkoztam amikor egy apró rejtett étterembe érkeztünk. A berendezés nagyon otthonos volt és a kiszolgálás nagyon udvarias. Egy kellemes csevegés közben azt is megtudtuk a tulajdonostól, hogy az étterem egy teljes családi vállalkozás.
Ami még nagyon tetszett, hogy ebédre kínáltak egy akciós kombinációt (igaz most nem nekem kellett állnom a számlát de jó tudni hogy hol lehet olcsóbban enni) így 8 dollárért 2 ételt választhattunk rizzsel és salátával együtt. Ilyen olcsón még egy McDonald’sba se tudtunk volna ennyi különböző ételt enni. (Arról nem is beszélve, hogy mennyivel egészségesebb is volt az ebédünk.)
Szerencse hogy az ételek neve alatt leírás is található mert egyik névről se tudnánk kitalálni milyen ételt takar.
Az első választásom "Satay", ami pácolt csirke mindenféle fűszerekkel, kókusztejjel amit tűzdelve tálalnak mogyorószósszal és uborkaszósszal.
Második választásom "Gang Dang" ami egy vörös curry leves tulajdonképpen, ez is tartalmas kókuszlevet, csirkét ezen kívül vörös és zöld paprika szeleteket, cukkinit, bambusz darabokat tartalmazott.
Nagyon érdekes volt megtapasztalni az ízek ilyen különleges kombinációját. Az ételeket általában csípős fűszerekkel készítették de a legtöbben volt kókuszlé is, ami kellemesen édeskéssé varázsolta őket így szerintem jobban el lehet viselni az erőteljesebb ízeket is.



2008. április 9.



Szülinapom után is esik még hó

Azt mondják errefelé egyáltalán nem meglepő, amikor még áprilisban is esik a hó néha napján... sőt majdnem minden évben megérkezik egy hideg front április környékén. Pontosan egy nappal a születésnapom után megérkezett a meglepetés hó :)))
A legkellemesebb az áprilisi hóban az hogy amilyen gyorsan leesik olyan gyorsan el is olvad :D

2008. április 5.


Mozgalmas közösségi nap

Amilyen szép naposan indult a nap mire elindultunk eléggé szomorkás lett. Zsolti annyira örül, hogy végre kimozdulunk örülten megrohamozza a kocsit és türelmetlenül várja az indulást. Ebben csak egy valami hibádzik, mint útközben kiderül - annyira lelkesen bevágta magát a kocsiba, hogy elfelejtette magával hozni a kabátját és a sapkáját és bár ugyan a napokban többször is melegebb volt az idő mire az első úti-célunkhoz érkezünk az idő kishiján esőre áll és erős szél borzolja a tájat.
Kezdetnek egy belvárosi parkot látogatunk meg, kicsit olyan jellegű mint a Városliget egy kisebb tóval a szélén. Liberty Park-nak hívják és a város második legnagyobb parkja. Az egyik legújabb látványossága a gondosan tervezett játszótér, amit mindenféle képességű gyermekek használhatnak. Vannak ügyességi, zenei és egyéb játékok a játszótéren. Nem meglepően ez lett Zsolti kedvenc része :)
Csak egy a bökkenő, hogy sapka nélkül és kabát nélkül egy garantált megfázás lenne az úriembert kiengedni így megkapja a csomagtartóban lévő plüss fejvédőmet és a thermo mellényemet. A fejvédőt egy befőttes gumival kell a fejére erősíteni :)))) -- nem meglepően nincs még felnőtt fejmérete a drágámnak.
Ebben a parkban nem állatkert található hanem csupán egy madárröptető, amit jelenleg felújítanak így meglátogatni sajnos nem tudtuk ( illetve kicsit korán is jelentünk meg mert áprilisban még nincsenek a kültéren a madarak).
Nyáron a kisgyerekeknek egyéb lehetősége is van a mókára pl. egy mini vidámpark illetve egy ötletesen tervezett vizilabirintus. Hét kanyonnak hívják és egy patakhoz hasonló kis folyam szalad végig a kanyonokon hol kiszélesedve hol pedig szökőkúttá alakulva, mindenféleképpen szeretnénk visszajönni ide és megnézni ez amikor víz is folyik benne :D
A kellemes kis séta után tovább robogtunk további programokra. Egyik sógoromék hivtak minket bowlingozni kora-délutánra. Nagyon édes volt a kicsi fiuk, mert szeretett volna ö is játszani. Még csak 2 éves de apukája segítségével ügyesen eldobta a golyót a bowling pályára. :D
Nem játszottunk sokáig mert hivatalosak voltunk egy közösségi összejövetelre. Nemsokkal megékezésünk után beálltunk segíteni a hamburgerhúst sütni. Én adagoltam a fagyott hamburger húst és pár percen belül megkezdtem a véget nem érő "könnyezést". Először még csak furcsán néztek rám a sorban állók a zsemléikkel és nem tudtam vajon miért, később már a fiuk is folyamatosan ugrattak, hogy nyuszi szemeim lettek. Egy idő után már annyira könnyeztem, hogy nem láttam tisztán még pár másodpercre sem, hogy a rácsra pakoljam a húsokat. Ekkor már tényleg szünetet kellett tartsak :D A végeredmény viszont megérte a küzdelmet :)) mindenkinek nagyon ízlett a grillezett hús.

2008. április 4.

Apa mégis haza tudott jönni a születésnapjára

Ezt menten meg is kellett ünnepelni így ellátogattunk az amerikai álom étterembe az IHOP-ba. /A palacsinták nemzetközi házába :) /
Amint a képen látható a szivárvány minden-színében pompázó palacsinta jár nyalókával az omlett mellé.
Zsoltinak semmi kifogása nem volt az ebédje ellen sőt máskor is szeretne ilyen fejedelmi ebédet kapni. (Azt meghiszem)
Ebéd után látogatást tettünk a március elején született unokatestvérhez. Johnnak még nem volt lehetősége meglátogatni a legfiatalabb fiútestvérét, amióta megszületett az első fiúk. Nagy volt az öröm a családban mert általában a Zitting fiúknak rengeteg lányuk van és elenyésző számú fiúk. Némely sógoromnak a negyedik csemetéig kellett várnia, hogy végre legyen egy fia. Zsolti addig sürgölődött a szülők körül amíg megengedték neki, hogy kezébe vegye a babát. Kicsit bátortalanul vette a kezébe Enost, de nagyon szórakoztatta, ahogy a kezében mozgott, hangokat adott és különböző arcokat vágott. Kérdezgette, hogy mikor fog járni vagy pedig beszélni. Amióta ideköltöztünk és sokkal több gyerekkel és csecsemővel van kapcsolata sokkal figyelmesebb és felelősebb a gyerekekkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy amikor elérkezik az ideje egy védelmező nagy bátyus lesz belőle.

2008. március 23.

Húsvét az egyik kedvenc ünnepem


Amíg a Halloween-ért nem vagyok nagyon oda a húsvétot és a tojásfestést semmiért sem hagynám ki. Mióta megszületett Zsolti azóta még inkább örömömet lelem a kreatív tojáskészítésben.
Az egyetlen ellenérzésem még mindig a festék színe, de idén találtam egy kicsit természetesebb színeket tartalmazó csomagot. Zsoltinak persze még a virítós színek is tetszenek, mindegy milyen színű csak írni és rajzolni lehessen rá. Nagyon bölcsen megtartottam a színes tojásfestő edénykéket ami nagyon jól jött kivéve hogy idén több színnel is próbálkoztunk. Sőt egy merész keveréssel még újabb színeket is igyekeztünk alkotni. Amint a képekből látható még jócskán napvilágban kezdtünk neki a tojások festésének és ránk esteledett mire az összes tojást megalkottuk. ( Több mint 30 tojást festettünk meg.)


Miután megszületett az összes remekmű készítettem a Zsoltival egy videofelvételt amikor a műveit nevezi el és mutatja be. Itt látható