Amerikai kaland

Arizona

A tény, hogy szeptembertől Arizonába költözünk koránt sem töltött el lelkesedéssel. A legnagyobb ellenszenvvel viseltettem az időjárás iránt. Korábban februárban voltunk ott és már akkor is közel 30 fok volt. Erre nem voltam sem lelkileg sem ruhatárilag felkészülve. Ekkor kaptam egy új cipőt ittenre, hogy ne téli csizmában kelljen járjak a melegben. Most áprilisban már bölcsebb voltam és készültem a melegre... már ha arra lehet igazán készülni.
Teljes rémülettel töltött el a gondolat, hogy a nyári 50 fokos melegben kell majd iskolába járni vagy egyáltalán vásárolni menni. Sajnos nem tehetek mást, mint igyekszem legyőzni a félelmemet.

Látogatásunk elsődleges célja ez alkalommal, hogy bejutassuk Zsoltit a kiválasztott iskolába. Legutóbb éppen tanitási szünet volt így nem sikerült érdemben beszélni az igazgatóval. Most működés közben nézhettünk körbe az iskolába. Nagyon tetszett nekünk, ami láttunk, de még mindig nem volt biztos, hogy elfogadják-e Zsoltit. Először is későn jelentkeztünk másodszor meg nagyon kedvelt jóhírű iskolát választottunk így rengetegen próbáltak meg bejutni. Természetesen jelenlegi diákok testvérei elsőbbséget élveztek.
Amikor az iskola keresésnek nekiláttunk ott volt a kérdés, hogy milyen iskolába írassuk Zsoltit.
Nekem fogalmam sem volt mik a lehetőségek ezért nagyrészt apára hagyatkoztam. Igaz neki sem volt kifejezett tapasztalata az általános iskolákkal hiszen őt otthon iskolázta az egyik nővére.
Sokat beszélgetett már egy ideje a testvéreivel és kollégáival, mert félt az állami iskola talán nem a legjobb a Zsoltinak.
Magániskolát sajnos nem engedhettünk meg magunknak :D így azt kihúztuk a listáról. Az állami iskoláért nem lelkesedett apa, mert csupa rosszat hallott róla.
Szerencsére volt egy harmadik lehetőség is amit ugy hivnak "szerződéses (charter) iskola". Az USAban ez egy viszonylag új iskola-rendszer. Ezek az iskolák tulajdonképpen tekinthetők állami iskoláknak, mert állami finanszírozásból tartják fent magukat, fejpénzt kapnak minden diák után. De az charter iskolákat privát társaságok és személyek állapítják. Minden charter iskola más ötleten alapul, valahol a lemaradt diákoknak adnak több esélyt, valahol bizonyos tantárgyakat tanítanak kiemelt szinten.
A "mi" charter iskolánkban az tetszett a legjobban, hogy amint a gyermek elért egy bizonyos szintet, ami meghaladta az osztályát akkor átrakják egy felsőbb osztályba és ott mindent megtesznek azért, hogy az esetleges hiányokat pótolja. Kis létszámú osztályok voltak több szinten és egy nyitott belső udvaron keresztül lehetett elérni őket. Biztos voltam, hogy ha felveszik ide Zsoltit akkor szép "karriert" érhet el és nem fog soha többet unatkozni órákon, mert kihívások elé fogják állítani folyamatosan.

Az iskolalátogatás után meglestük a helyet, ahol apa tölti a napja legnagyobb részét egy idősek otthona építkezésén. Ez alól csak az iskola látogató nap és vasárnap volt kivétel míg mi ott voltunk látogatóban. Miután járművünk nem volt, apa használta az egyetlen furgont egyetlen szórakozásunk volt a közeli park játszótérrel. Ide ellátogattunk mindennap. Nem hibáztattam Zsoltit ö maradt volna egész nap de egyrészt én nem bírtam a meleget másrészt meg főznöm is kellett a családnak.
Megérkezésünk estéjén elvitt minket apa vásárolni, hogy legyen miből főzni... úgy gondoltam, hogy kihasználom a legutóbb vásárolt nagy Tefal edényt és csinálok palacsintát... ezzel csak egyetlen bibi volt, hogy a boltban nem találtam szódavizet. Volt ott minden mi szem-szájnak ingere mindenféle furcsa színben, de egy egyszerű buborékos ásványvizet nem találtam. Tipikus.
Végül egy általam először látott Fanta eper mellett döntöttem. Mit ne mondjak a színezék remek benne :D így sikerült a képen látható csodálatos rózsaszínű palacsintákat gyártani. No persze a palacsinta izét ez egyáltalán nem befolyásolta :D
Nem apróztam el, bekevertem 1 kg lisztből a palitésztát és órákig sütögettem az óriási edényben :D a lényeg az hogy nagy sikere lett. Apa kedvenc palacsintája amúgy is az eperlekváros, színben tökéletes. Mire apa hazaért a kemény forró nap után egy rakat frissensült palacsinta várta.
A történet persze nem ennyire idilli, mert Arizonai utam alatt is tanulnom kellett és internetes vizsgákat tenni, de ezt korán reggel általában letudtam így lelkiismeret furdalás nélkül foghattam hozzá a főzőcskézéshez vagy épp a parki sétához. Zsolti már el is tervezte, hogy ha ideköltözünk akkor mehetünk biciklizni a parkba.
Egy kicsit jó volt megpihenni, de várt minket vissza az iskola és a mozgalmas élet Utahban.
Amennyire lelkes volt a repülőút miatt Zsolt hazafelé annyira nem várta a repülést. Idefelé még egy ideig lekötötte magát, aztán folyamatosan kérdezgette hogy mikor leszünk már ott.
Hazafelé csak 'húzta' a lábát és egyáltalán nem örült annak, hogy több mint 1 órát kell várni a reptéren és akkor még nem is tudtuk, hogy késni fog a gépünk.
A Phoenix-i repülőtér óriási így gondoltam nem lesz majd akadály valami érdekeset találni, hallottam róla, hogy valamelyik terminálon repülőmodellek lógnak a falról... nekünk ehhez nem volt szerencsénk, de találtunk egy múzeumi galériát.
Ugyan Zsolti nagyon szereti a repülőgépeket, de most csak olyan nyűgös volt, hogy alig bírtam kicsikarni belőle egy mosolyt... ja és mind a fénykép bizonyítja Arizonában a hétvégén kapott egy birkanyírást az apjától :D