Mozgalmas közösségi nap
Amilyen szép naposan indult a nap mire elindultunk eléggé szomorkás lett. Zsolti annyira örül, hogy végre kimozdulunk örülten megrohamozza a kocsit és türelmetlenül várja az indulást. Ebben csak egy valami hibádzik, mint útközben kiderül - annyira lelkesen bevágta magát a kocsiba, hogy elfelejtette magával hozni a kabátját és a sapkáját és bár ugyan a napokban többször is melegebb volt az idő mire az első úti-célunkhoz érkezünk az idő kishiján esőre áll és erős szél borzolja a tájat.
Kezdetnek egy belvárosi parkot látogatunk meg, kicsit olyan jellegű mint a Városliget egy kisebb tóval a szélén. Liberty Park-nak hívják és a város második legnagyobb parkja.

Csak egy a bökkenő, hogy sapka nélkül és kabát nélkül egy garantált megfázás lenne az úriembert kiengedni így megkapja a csomagtartóban lévő plüss fejvédőmet és a thermo mellényemet. A fejvédőt egy befőttes gumival kell a fejére erősíteni :)))) -- nem meglepően nincs még felnőtt fejmérete a drágámnak.
Ebben a parkban nem állatkert található hanem csupán egy madárröptető, amit jelenleg felújítanak így meglátogatni

Nyáron a kisgyerekeknek egyéb lehetősége is van a mókára pl. egy mini vidámpark illetve egy ötletesen tervezett vizilabirintus. Hét kanyonnak hívják és egy patakhoz hasonló kis folyam szalad végig a kanyonokon hol kiszélesedve hol pedig szökőkúttá alakulva, mindenféleképpen szeretnénk visszajönni ide és megnézni ez amikor víz is folyik benne :D
A kellemes kis séta után tovább robogtunk további programokra. Egyik sógoromék hivtak minket bowlingozni kora-délutánra. Nagyon édes volt a kicsi fiuk, mert szeretett volna ö is játszani. Még csak 2 éves de apukája segítségével ügyesen eldobta a golyót a bowling pályára. :D
Nem játszottunk sokáig mert hivatalosak voltunk egy közösségi összejövetelre. Nemsokkal megékezésünk után beálltunk segíteni a hamburgerhúst sütni. Én adagoltam a fagyott hamburger húst és pár percen belül megkezdtem a véget nem érő "könnyezést". Először még csak furcsán néztek rám a sorban állók a zsemléikkel és nem tudtam vajon miért, később már a fiuk is folyamatosan ugrattak, hogy nyuszi szemeim lettek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése