Végre...

.... fiuk is érkeztek a családba, még hozzá csapatostul.A sok lány mellé már itt volt az ideje.
Az első kicsi fiú különleges nevet kapott, Enos-nak hívják, a neve a Bibliából van. Ö az első csemetéje a képén látható legfiatalabb sógoromnak, aki még felelősségteljesebb és büszkébb, mint valaha.



A második gyönyörű szemű kisfiú mindenkinek a szívét megolvasztja és annyira jól-nevelt már ilyen fiatalon, hogy hangját is alig hallani. Csak boldogan mosolyog a világra. ( Persze lehet, hogy csak szerencsénk volt )

Búcsú főzés

Érdekes, hogy mióta közzétettük a költözésünket többen is keresik a társaságomat és azt mondogatják, hogy nem is értik miért nem jöttünk össze korábban többet. Ez mennyire jellemző emberi tulajdonság, csak akkor cselekednének amikor már késő.
Ma a legcsípősebb nyelvű sógornőmnél voltam rokonságba, mert megígértette velem, hogy mielőtt elköltözünk még eljövök hozzá és főzök neki valami finomat, hadd leshesse el tőlem a receptet. Úgy döntöttem, hogy az egyik legkedveltebb fogást készítem, a borsos csirkét, ami tulajdonképpen a borsos tokányból fejlődött ki, de mivel mi nem igazán eszünk sertéshúst így maradt a csirke, még pedig jó tejfölös-szósszal és nokedli helyett csak frissen főtt szarvacskával.
Az összes fiú (4 fiú plusz apuka) boldogan falta a fogást, a sógornőm mint mindig most is fogyókúrázott - nem is értem miért akarta, hogy főzzek akkor... persze akármennyire is próbálta, nem tudott ellenállni a finom illatoknak igy végül ö is evett egy kisebb tányérnyit.Be kell vallanom azért hízelgett az erőfeszítés, amivel többen is keresték a társaságomat... ez persze arra a felismerésre is késztetett, hogy a messzi Arizonában nem lesz senki, aki keresse a társaságomat és ettől még inkább elment a kedvem a költözéstől.

Dupla áldás 

Ugye, ha egy gyermek áldás akkor kettő még több áldás :)) Nem tudom ki hogyan érez eziránt, de engem biztosan teljesen kikészítene, ha először is két megtermett gyermeket kellene hordanom a szívem alatt, majd pedig egyszerre vagy felváltva kellene gondoskodni a kicsikről. Minden elismerésem azoknak az anyukáknak, akik ezt a bűvészmutatványt véghez viszik. ( Többek között kedves barátnőm is, aki éppen házasságkötésünk kor volt mindennapos iker-várandós anyuka.)
Drága férjecském már régóta viccelődik a lehetőséggel, hogy nekünk is lehetnek ám ikreink miután anyukájának is van egy pár ikerlánya. A lehetőség számomra még viccnek is rossz. Több gyermek ellen nincs kifogásom, de mindent csak sorjában. :)



Tekintettel arra, hogy az ikreknél sokkal gyakoribb a korai érkezés ezért ideje korán megszervezték a babazsur. Azért korai vagy sem a kedves anyuka, aki nem az első csemetéit várja már tekintélyes pocakkal rendelkezett.

Láthatólag az egyik legfontosabb része a babazsúrnak a pelenka-torta volt. Mindenki a csodájára járt és visongott felette. ( Ez is teljesen helyi szokás :))) Néha elgondolkodom miért is nevelik ezt a gyerekekbe.)Ugyan elméletileg babazsúrt csak az első gyermeknek tartanak, de ez családonként változhat hiszen végülis minden gyerek megérdemli az ünneplést és talán az ikrek még-inkább megérdemelnek egy nagyszabású bulit. A parti olyan jól sikerült, hogy alig volt ülő illetve állóhely a vendéglátók konyhájában. Minden tökéletesen meg volt szervezve. A találkozó szintén lehetőséget adott, hogy elköszönhessek pár ismerőstől miután a nyári vakációm után Arizonába fogunk landolni.




Ezért is döntöttünk úgy, hogy a népes találkozó után meglátogassuk az egyik legnépesebb családdal rendelkező sógornőmet. A képből tisztán kiderül, hogy ezen a találkozón a nagymamának volt a legfontosabb szerepe. Nagyon édesen körülvették Mammát és mindenféle fontos dolgot újságoltak el neki, és a legkíváncsibb és legközlékenyebb három muskétás vagyis a hármasikrek (2 fiu 1 lány párosításban) versengett a nagymama figyelméért.

A látogatásunk egyik oka az volt, hogy a sógornőm tizedik csemetéje megérkezett a családba pár hete és még nem volt alkalma a nagymamának meglátogatni a kicsit ( én már 5 nappal születése után láttam a kicsit, sőt mi több az a megtisztelés ért, hogy a kezemben is tarthattam a kicsi Scott Leroy-t.) Nos ha úgy gondoltam, hogy az ikrek felnevelése kihívás, akkor el sem tudom képzelni hogyan lehet három éhes, fáradt, szeretetre-vágyó gyermeket kielégíteni.... hacsaknem négy másik nagyobb nővér segítségével.
Aki a legjobban élvezte a látogatást, az Zsolti volt hiszen több órát is maradhatott és játszhatott az unokatesókkal, legszívesebben ideköltözne a szomszédba.  Tulajdonképpen mi sem bánnánk, ha lenne egy üres telek a közelben, mert John legtöbb testvére itt lakik a közelben és ö is legszívesebben a testvérei közelében élne. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő és hogy valaha is sikerülni fog, de tervei szerint legalább egyik fiú testvérét szeretné meggyőzni arról, hogy szomszédos telken éljenek. Meglátjuk.

Unokatesók

A nagycsaládosok legnagyobb előnye, hogy játéktársban a családon belül sosincs hiány, már ha a családok ráérnek találkozni.
Szerencsénkre jó néhány unokatesóval Zsolti egy iskolába jár.
Eddig még nem jártunk náluk pedig csak egy domboldal választ el minket.... igaz a domb az elég meredek, de a fiatalok szeretnek rajta fel és alá mászni.
Meghívták Zsoltit így a legegyszerűbbnek az tűnt, hogyha Zsolti leszalad a dombon (vagy hegyen ki minek hívja.) és majd ha készen lesznek akkor meg irány a mászás.
Ez elméletben jól is hangzott, de a gyakorlatban nem látszott megvalósulni. Jó pár óra elteltével kimentem a hegyoldalra és hallottam, hogy a gyerekek lent játszanak. A hely érdekesen vitte a hangot... ugyanis elkezdtem lefelé kiabálni nekik és integetni, amit észrevettek és visszakiabáltak nekem, hogy nem értenek semmit.
Még jó pár percig kiabáltam és próbáltam megértetni velük, hogy a Zsoltinak haza kell jönnie de ők nem akarták érteni ezt. Nem kellett hozzá sok idő, a hangom elment a kiabálástól így nem volt más hátra mint bevágódni az autóba és lemenni érte. Mint kiderült a sógornőm annyira megbízik a gyerekekben ( jó persze egy 15 éves lány is volt otthon ) hogy elment ügyet-intézni... a garázsajtó nyitva volt így simán besétáltam a házba... tátva is maradt a szám rögtön. A ház belseje nagyon elegánsan volt berendezve és egy nagy fából faragott íves lépcső vitt fel az emeletre.Ha eddig kétségem is lett volna afelől, hogy jól megy a férj vállalkozása ez most minden kétséget eloszlatott... nem hinném, hogy nekünk valaha is futná egy ilyen házra -- persze azt is hozzáteszem, hogy gyerekünk sem lesz annyi, mint nekik. Igazat megvallva még az itteni körülményeket figyelembe véve sincs az emberek legtöbb részének ilyen remek fekvésű telke, egy magán ösvényen. Mint utóbb megtudom a telkük és még több másik telek valamikor John nagyapjáé volt és apránként eladták a halála után. Jó lett volna ha az egész kis völgy a család tulajdona marad, de az élet közbeszólt. Végül is a sógorom telekvásárlásával egy része családban maradt. A még családi kézben lévő teleknek is olyan ára lett az évek alatt, hogy a család - vagyis pontosabban apósom - elméletileg milliomos csak gyakorlatilag nincs egy fillérje sem... elég visszás egy helyzet.

Babazsúr



















Nagy pillanat a testvérek életében, hogy legfiatalabb testvérük is végre anya lesz. A képen két idősebb, több gyermekes nővérei fogják közre boldogan. Sajnos némi aggódás is keveredik az örömükbe, mert a "kis-hölgy" fiatal kora óta híres arról, hogy főleg édességet és mindenféle ócska ételnek látszó dolgokat töm magába. Ugyan ez soha nem látszott meg rajta, mert ugye a táplálék nélküli étkezés csak alultápláltságot okoz. ( Ennek megfelelően folyton azt halljuk róla, hogy most ilyen beteg meg olyan beteg... de nem hiszi el a saját anyjának, hogy akár némi gyümölcs is segítené az immun-rendszerét)
Gondolom nem kis meglepetést meglepetést okozott a legtöbb testvérnek, aki megjelent a babazsúron, hogy a hét hónapos terhes hölgy alig látszik terhesnek. Néhány nővér képzettségű testvére el is kezdte faggatni. Ugyan ő állította, hogy eszik rendesen, de senki nem hitte, hogy tényleg tudja is mit jelent egészségesen, táplálóan enni.
Ez az egyik legnagyobb problémája több sógornőmnek, hogy bár szeretnének gyerekeket, a teljes terhesség alatt másra sem tudnak gondolni csak nehogy felszedjenek pár kilót. No de arra nem is gondolnak, hogy a baba súlya és egyéb fontos szervek súlya megnövekszik és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők híztak meg.
Ritka alkalmak egyike volt, hogy láthattuk a kismamát enni, igaz leginkább az édességeket :))
Mint a képből is gondolom kitalálható kislány érkezését várjuk. Be kell ugyan vallani, hogy bár nem a leg-alakkímélőbb ételek voltak az asztalon, de kivételesen a legtöbb finomság házi készítésű volt és nagyon finom.
Az egyik új kedvencem lett a sajtkrémes-szőlő saláta, ami kép előterében egy méretes tálban látható. Ez a legbűnösebb étel, amit ettem mostanában hiszen a sajtkrém az egy tömény kalóriabomba, no dehát egyszer élünk csuhaj!
Ugyan még csak május elejét járjuk, de az idő ma különösen forró ezért mindenki lelkesen kortyolgatja a finom jeges epres limonádét a sütemények mellé. Ami még inkább élvezetessé teszi az italt, hogy a jégkockákban igazi eprek rejtőznek.
A legtöbb finomságért az utolsó képen látható hölgy a "felelős". Ő a legidősebb sógornőmnek a menye, de hogy most akkor nekem kicsoda? :DDD mondjuk azt, hogy távoli rokon. Ő volt az, aki a pár hónapos babájával esküdött meg tavaly augusztusában. Az idő ugyebár aránylag minden sebet begyógyít, így azt hiszem, hogy az ő korántsem hagyományos esküvői eseményei lassan feledésbe merülnek, nem beszélve a házasságon kívül született csemetéről. Azóta még olyan ügyesen is intézték a dolgukat a fiatalok, hogy kevesebb, mint 1 éven belül még saját házat is tudtak venni maguknak. Természetesen nem látok bele az anyagi helyzetükbe, de sejthető, hogy a családja is belesegíthetett ebbe a folyamatba hiszen manapság még egy amerikai fiatal családnak is komoly gondot okoz anyagilag egy lakás de még inkább egy ház megvásárlása.
Az új házuk szerény, stílusosan berendezett 2 szobás, nappalis nyitott konyhával. A legnagyobb szerencsénkre a vendégek folyamatosan érkeztek és folyamatosan távoztak is így nem volt különösebb zsúfoltság.
Az ajándékok bontásakor ugyan még a konyhában is alig akadt állóhely. Nagyon szerencsés a leendő anyuka, mert semmiből sem kapott kettőt és itt említeném meg, hogy ő és a párja tényleg rászorult minden egyes ajándékra hiszen legtöbbször akár mindketten is munkanélküliek. Remélem, hogy a sorsuk fordulni fog és boldogan, gond nélkül nevelhetik majd első gyermeküket.

Búcsú parti a mi tiszteletünkre

Nagyon jó hangulatban telt el a búcsú. milyen érdekes érzelmeket váltunk ki az emberekből, amikor közöljük, hogy távozunk.
Eddig mindenki a saját életével volt elfoglalva. Senkit nem foglalkoztatott különösebben, hogy nem láttak minket. Most pedig mindenki nyakát töri igyekezetében, hogy találkozzon velünk. No nem panaszkodom, mert titokban kicsit élvezem is a felhajtást, meg az érzést, hogy talán mégis számítok valakinek errefelé. Jól elbeszélgettünk pár olyan emberrel, akivel az elmúlt két évben nem sikerült.
Kaptunk pár ajándékot is amire nem számitottunk, egy levendulás fürdőkészlet mindenféle sóval, meg tusfürdővel meg ilyenek... illetve kaptunk egy képet John nagypapájáról aki tisztára ugy néz ki, mint apósom. Le se tagadhatná a rokonságot. Nagyon klassz a kép mert egy festményről készített kép ez, bekeretezve.
Szokás szerint a legszebb része a partinak, hogy még napoking a maradék kaját esszük a Zsoltival. Volt füszeres spagetti meg Alfredo csirke, ami sajtos fehér mártásos csirke illetve rostadásig saláta. Én azt eszem :D vigyázok az alakomra. :)) ááá dehogy, csak a különleges előírt diétám igen korlátozott.
Zsolti meg a tésztát mert én azt nem ehetem és mert Zsolti a tésztakirály :)) Após és anyós megint délen vannak igy ők nem tudnak segíteni a maradék elfogyasztásában, pedig Mamma mennyire élvezi ezeket a napokat.

Nos igen rájöttem én egy másik kihívásra a költözés miatt. Most el kell fogyasztanom mindent a hűtőből
így az elkövetkezendő hetekben lecsón fogok élni :D
mert eltettem több kilót tavaly és eddig a fagyasztóban őrizgettem nehéz időkre. Milyen mennyei szerencse hogy se a paprikára se a paradicsomra se a hagymára nem vagyok allergiás :D

Arizona

A tény, hogy szeptembertől Arizonába költözünk koránt sem töltött el lelkesedéssel. A legnagyobb ellenszenvvel viseltettem az időjárás iránt. Korábban februárban voltunk ott és már akkor is közel 30 fok volt. Erre nem voltam sem lelkileg sem ruhatárilag felkészülve. Ekkor kaptam egy új cipőt ittenre, hogy ne téli csizmában kelljen járjak a melegben. Most áprilisban már bölcsebb voltam és készültem a melegre... már ha arra lehet igazán készülni.
Teljes rémülettel töltött el a gondolat, hogy a nyári 50 fokos melegben kell majd iskolába járni vagy egyáltalán vásárolni menni. Sajnos nem tehetek mást, mint igyekszem legyőzni a félelmemet.

Látogatásunk elsődleges célja ez alkalommal, hogy bejutassuk Zsoltit a kiválasztott iskolába. Legutóbb éppen tanitási szünet volt így nem sikerült érdemben beszélni az igazgatóval. Most működés közben nézhettünk körbe az iskolába. Nagyon tetszett nekünk, ami láttunk, de még mindig nem volt biztos, hogy elfogadják-e Zsoltit. Először is későn jelentkeztünk másodszor meg nagyon kedvelt jóhírű iskolát választottunk így rengetegen próbáltak meg bejutni. Természetesen jelenlegi diákok testvérei elsőbbséget élveztek.
Amikor az iskola keresésnek nekiláttunk ott volt a kérdés, hogy milyen iskolába írassuk Zsoltit.
Nekem fogalmam sem volt mik a lehetőségek ezért nagyrészt apára hagyatkoztam. Igaz neki sem volt kifejezett tapasztalata az általános iskolákkal hiszen őt otthon iskolázta az egyik nővére.
Sokat beszélgetett már egy ideje a testvéreivel és kollégáival, mert félt az állami iskola talán nem a legjobb a Zsoltinak.
Magániskolát sajnos nem engedhettünk meg magunknak :D így azt kihúztuk a listáról. Az állami iskoláért nem lelkesedett apa, mert csupa rosszat hallott róla.
Szerencsére volt egy harmadik lehetőség is amit ugy hivnak "szerződéses (charter) iskola". Az USAban ez egy viszonylag új iskola-rendszer. Ezek az iskolák tulajdonképpen tekinthetők állami iskoláknak, mert állami finanszírozásból tartják fent magukat, fejpénzt kapnak minden diák után. De az charter iskolákat privát társaságok és személyek állapítják. Minden charter iskola más ötleten alapul, valahol a lemaradt diákoknak adnak több esélyt, valahol bizonyos tantárgyakat tanítanak kiemelt szinten.
A "mi" charter iskolánkban az tetszett a legjobban, hogy amint a gyermek elért egy bizonyos szintet, ami meghaladta az osztályát akkor átrakják egy felsőbb osztályba és ott mindent megtesznek azért, hogy az esetleges hiányokat pótolja. Kis létszámú osztályok voltak több szinten és egy nyitott belső udvaron keresztül lehetett elérni őket. Biztos voltam, hogy ha felveszik ide Zsoltit akkor szép "karriert" érhet el és nem fog soha többet unatkozni órákon, mert kihívások elé fogják állítani folyamatosan.

Az iskolalátogatás után meglestük a helyet, ahol apa tölti a napja legnagyobb részét egy idősek otthona építkezésén. Ez alól csak az iskola látogató nap és vasárnap volt kivétel míg mi ott voltunk látogatóban. Miután járművünk nem volt, apa használta az egyetlen furgont egyetlen szórakozásunk volt a közeli park játszótérrel. Ide ellátogattunk mindennap. Nem hibáztattam Zsoltit ö maradt volna egész nap de egyrészt én nem bírtam a meleget másrészt meg főznöm is kellett a családnak.
Megérkezésünk estéjén elvitt minket apa vásárolni, hogy legyen miből főzni... úgy gondoltam, hogy kihasználom a legutóbb vásárolt nagy Tefal edényt és csinálok palacsintát... ezzel csak egyetlen bibi volt, hogy a boltban nem találtam szódavizet. Volt ott minden mi szem-szájnak ingere mindenféle furcsa színben, de egy egyszerű buborékos ásványvizet nem találtam. Tipikus.
Végül egy általam először látott Fanta eper mellett döntöttem. Mit ne mondjak a színezék remek benne :D így sikerült a képen látható csodálatos rózsaszínű palacsintákat gyártani. No persze a palacsinta izét ez egyáltalán nem befolyásolta :D
Nem apróztam el, bekevertem 1 kg lisztből a palitésztát és órákig sütögettem az óriási edényben :D a lényeg az hogy nagy sikere lett. Apa kedvenc palacsintája amúgy is az eperlekváros, színben tökéletes. Mire apa hazaért a kemény forró nap után egy rakat frissensült palacsinta várta.
A történet persze nem ennyire idilli, mert Arizonai utam alatt is tanulnom kellett és internetes vizsgákat tenni, de ezt korán reggel általában letudtam így lelkiismeret furdalás nélkül foghattam hozzá a főzőcskézéshez vagy épp a parki sétához. Zsolti már el is tervezte, hogy ha ideköltözünk akkor mehetünk biciklizni a parkba.
Egy kicsit jó volt megpihenni, de várt minket vissza az iskola és a mozgalmas élet Utahban.
Amennyire lelkes volt a repülőút miatt Zsolt hazafelé annyira nem várta a repülést. Idefelé még egy ideig lekötötte magát, aztán folyamatosan kérdezgette hogy mikor leszünk már ott.
Hazafelé csak 'húzta' a lábát és egyáltalán nem örült annak, hogy több mint 1 órát kell várni a reptéren és akkor még nem is tudtuk, hogy késni fog a gépünk.
A Phoenix-i repülőtér óriási így gondoltam nem lesz majd akadály valami érdekeset találni, hallottam róla, hogy valamelyik terminálon repülőmodellek lógnak a falról... nekünk ehhez nem volt szerencsénk, de találtunk egy múzeumi galériát.
Ugyan Zsolti nagyon szereti a repülőgépeket, de most csak olyan nyűgös volt, hogy alig bírtam kicsikarni belőle egy mosolyt... ja és mind a fénykép bizonyítja Arizonában a hétvégén kapott egy birkanyírást az apjától :D

Apa mégis haza tudott jönni a születésnapjára

Ezt menten meg is kellett ünnepelni így ellátogattunk az amerikai álom étterembe az IHOP-ba. /A palacsinták nemzetközi házába :) /
Amint a képen látható a szivárvány minden-színében pompázó palacsinta jár nyalókával az omlett mellé.
Zsoltinak semmi kifogása nem volt az ebédje ellen sőt máskor is szeretne ilyen fejedelmi ebédet kapni. (Azt meghiszem)
Ebéd után látogatást tettünk a március elején született unokatestvérhez. Johnnak még nem volt lehetősége meglátogatni a legfiatalabb fiútestvérét, amióta megszületett az első fiúk. Nagy volt az öröm a családban mert általában a Zitting fiúknak rengeteg lányuk van és elenyésző számú fiúk. Némely sógoromnak a negyedik csemetéig kellett várnia, hogy végre legyen egy fia. Zsolti addig sürgölődött a szülők körül amíg megengedték neki, hogy kezébe vegye a babát. Kicsit bátortalanul vette a kezébe Enost, de nagyon szórakoztatta, ahogy a kezében mozgott, hangokat adott és különböző arcokat vágott. Kérdezgette, hogy mikor fog járni vagy pedig beszélni. Amióta ideköltöztünk és sokkal több gyerekkel és csecsemővel van kapcsolata sokkal figyelmesebb és felelősebb a gyerekekkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy amikor elérkezik az ideje egy védelmező nagy bátyus lesz belőle.

Ruhajárat

Az egyedüli korban közeli unokatestvérekhez időről időre látogatást teszünk és odaajándékozzunk a még használható ruhákat Zsolti kinőtt darabjaiból. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy a hármas ikrek lány tagjának nem tudtam ajándékozni. Anyukájuk Nancy ideje korán meglepett egy születésnapi virággal. Gondolta, hogy pár napra a szülése előtt még meglep engem, mint utóbb kiderült pár órával a látogatásunk után megindult a szülés nála (utolsó pillanat látogatás volt) Általában olyan sovány és elég magas a sógornőm, hogy nem hittem el neki hogy pár nap választja el öt a szüléstől. Ez a baba lesz a tizedik gyermekük. Minden tiszteletem az övé :)

Megszületett Leroy fia, St George látogatás

Nagy bátorságról tanúskodik legújabb sógornőm története... vagyis persze inkább részben pénzügyi döntésről és családi hagyományról... Fiatalon és merészen, az első gyermekét várva elhatározta, hogy otthon szeretne szülni és még ennél is tovább ment ... meg is valósította ezt a tervet.
Pár órán belül a bába segítségével meg is született Enos majd édes álomba zuhant. Pár órával születése után elsőként volt alkalmunk látni a csemetét, aki abszolút nem tűnt frissen született babának. Nagyon angyali volt. A nagyszülők nagyon boldogok voltak hogy mielőtt elutaznak még meglátogathatták az újszülöttet. Amúgy útban voltunk egy hasonlóan izgalmas dolog felé. Anyósomék a hetekben keményen dolgoztak, hogy minden szükséges tárgyat beszerezzenek az új déli nyaralójukhoz...
Amennyire izgatott volt Zsolti is 1 órás út után már kezdte kérdezgetni, hogy mikor érünk már oda ( a fővárosból kb 4-4.5 órás út szükséges a nyaraló eléréséhez.
Mammának kicsit rossz volt a lelkiismerete, mert most hogy megvették a nyaralót minden percüket vásárlással töltötték, hogy minden tökéletes legyen. Ez talán kicsit túl sok is volt nekik a rohangálásból és már alig várták, hogy leérjenek és élvezzék a gyümölcsét egy közel 20 éves álom megvalósulásának. Úgy tűnt viszont, hogy a megérkezést követően ugyanúgy szaladgáltunk velük akárcsak korábban. Utah déli részében Saint George-ban rengeteg téli otthont találunk, mert itt a tél is nagyon kellemes és havat alig látnak az itt lakók. Ez az oka, hogy számos nyugdíjas választja Saint George-ot téli vagy akár egész évi otthonaként.
Miközben az ősök válogattak addig mi felfedeztünk érdekes dolgokat a boltokban. Itt egy vicces példa amit a St George Walmartban találtam. Egy fogyókúrás kanál. Ha ezzel eszel tuti, hogy lefogysz :)

A sűrű program végére még egy újabb orvoslátogatást is beiktattunk. Két hónappal ezelőtt ugyanezen a helyen tudtam meg, hogy mi a probléma ami hónapok óta bántott. Azóta sokkal jobban vagyok mióta betartom a listát- január 13dik bejegyzés - és szedem a cseppeket.
Az utolsó képen a nyaralóházak csoportját láthatjuk, ez a kilátás az alagsori szinten a hátsó fronton. Több különböző nagyságú és felépítésű nyaralóház közül választhattak Mammáék és végül egy nagyobb utcára néző mellett döntöttek. A felső szinten egy konyha, nappali és 2 szoba, 2 fürdőszoba és egy hosszú erkély található, az alsó szinten egy nagy közösségi nappali és egy kisebb hálószoba valamint fürdőszoba van és rengeteg ablak és egy dupla-ajtó ami a hátsó "kert"re nyílik.

Apa szülinapja kicsit előbb

Mióta elkezdtem zongorázni John kereste a gitárját, de sehol nem találta a házban. Úgy tűnik, hogy valakinek megtetszett és magáévá tette míg ő a Déli sarkon dolgozott. Nagyon szomorú volt miatta mert egy igen értékes gitár volt. Én ugyan nem tudtam egy értékesebb gitárral meglepni de találtam egy remek hirdetést, ahol egy zenész ajánlott egy új klasszikus gitárt nagyon jutányos áron. Mivel John csak 3 hetente vagy néha 4 hetente jön haza vagy ha munkája nem engedi akkor még később is úgy döntöttem, hogy megajándékozom a születésnapunk előtt. Már pár hete rejtegettem a gitárt és most úgy éreztem elérkezett a pillanat.
Jó volt látni a meglepetést és az örömöt a szemében.

Pipere nap

Amerika egyik legcélratörőbb kozmetikai vállalata meghívott egy ingyenes bemutatóra. Kaptunk ebédet és előadás közben szórakoztattak minket mindenféle játékokkal. A nap végén pedig elővezették, hogy mi mennyibe kerül, amit ma ránk kentek.
Szépen kikenceficézve hazamentem aminek Zsolti nagyon örült ezért gondoltam megpróbálok egy közös képet készíteni vele, de ő csak mókázott és mókázott. Az egyedüli kép amikor véletlenül a kamerába nézett itt látható.

Családi ebéd

Miután derekas listát kaptam St. George-ban, hogy mik azok az ételféleségek, amiket nem fogyaszthatok az elkövetkezendő hónapokban egészségügyi okokból a családi ebéd híre okozott némi fejtörést számomra. Szerencsére egy olaszos étterembe mentünk végtelen salátát és levest választhattam egy menü áráért. Többen is követték példámat így óriási tálakban érkeztek a frissebb és frissebb saláták. Több leves közül választhattunk, de nekem az összetevők miatt egy leves volt megfelelő ám én egy percig sem panaszkodtam. A leves emlékeztetett a magyar korhely levesre káposztával és kolbásszal. Igaz az olaszos kolbász kicsit más izű, de ettől még a leves hihetetlenül finom volt.
Míg vártunk a következő adag levesünkre kisebb bohóckodásra is jutott időnk a 2 éves Kathy bemutatta anyukája segítségével, hogy milyen szépen tud csücsöríteni, ami a képről hiányzik az a hanghatás. :)) Nagyon édi volt.

Babalátogatóban voltunk John testvérénél



Mikor máskor, mint este kapunk meghívást babanézőbe. Ritkán járunk a völgy másik felén az is igaz. John jelenlegi főnöke, egyik bátyja hív meg minket, hogy eldicsekedhessen második leánykájával. A két lány között 9 év különbség van így nagy az öröm, hogy megérkezett a második csemete. Szerencsés ez a leányka, mert sok nagynéninek volt időközben lánya így az anyukát elhalmozták lányruhákkal, amint kiderült a neme a jövevénynek. Sokan megirigyelnék ezt a gardróbot. :)))

Karácsonyi villásreggeli pár rokonnal...

Az idei évben a család szakított a hagyományokkal így hivatalosan nem ajándékoztuk meg egymást. Minden családban elég terhet jelent vagy fog jelenteni az új jövevények érkezése. 1 sógornőmet kivéve és magamat is beleértve csupán ketten nem voltunk várandósak idén. Ez hihetetlen számomra, de úgy látszik ez ilyen év.
Míg a felnőttek élvezték a terített asztalt a csemeték szétszórták Zsolti újonnan kapott kirakós térképét amire a szekrényben rátaláltak. Sajnos pár ország pusztító szopogatásnak és rágcsálásnak esett áldozatul, de legalább eddig még minden ország meg van hiánytalanul.
A tél elég hideg idén és sokat esik a hó így a ház könnyen lehűl kisebb mértékben. Mamma és Daddy, mint időseknél várható folyamatosan fáznak így a családtól kaptak meleg takarókat és mamuszokat.
Ahogy várható volt sokkal több étellel érkeztek a családtagok, mint amennyit elfogyasztottak így még pár napig élvezhetjük majd a maradékokat Mamma legnagyobb örömére.

A legstresszesebb este

Nem is gondoltam volna, hogy egy egyszerű babazsúros meghívás milyen tortúrába torkollhat. ( olyannyira, hogy hazaérve még egy kalandtérképet is készítettem) Amikor a meghívás történt még nem gondoltam bele, hogy decemberben délután már korán sötétedik. Ködös nap volt, de nem esett további hó napközben így reményteljesen készülődtem. Nem ismertem a helyet, ahová mentem tehát elsőként rákerestem a térképen, örömmel észleltem nincs is olyan messze a Google térképe 20 percre saccolta a megérkezésemet... Én azért biztos, ami biztos 35 percet szántam rá. Amint elindultam kisebb hóesés kezdődött, de nem tűnt veszélyesnek... csak arra nem gondoltam, hogy éppen a hegyek felé autózom így még egy kisebb hó is izgalmassá teheti az utazást. A frissen esett havon a hegyi úton az autó finoman csúszkált úgy döntöttem nem sietek sehová :))) 15 perc múlva elértem a sarkot ahol le kellett volna kanyarodjak... hiába észleltem aránylag korán, nem tudtam lelassulni eléggé hogy bevegyem a kanyart. Itt kicsit megijedtem, de gondoltam a következő utcán lemegyek és meg is van oldva a probléma. Visszafordulni nem tudtam, mert az ellenkező irány egy pár méterrel magasabban futott a hegyen. (1-es pont a térképen) A következő utcát meg is találtam és ugyan nagyon lassan mentem, de amint rátekintést nyertem az utcácskára erős félelem fogott el. Olyan meredek volt, hogy nem is tudtam elképzelni ki az az őrült, aki ezt az utat választja télen. (2.) Ekkor óvatosan leálltam a patkánál, aggódva miként fogom újra elindítani magam. Elemeztem a térképet ( mindig nálam van szerencsére) és egy hosszabb de számomra biztonságosabbnak tűnő utat választottam. Nem sokkal később egy hókotró biztos árnyékába húzódhattam... vagyis más esélyem nem volt a haladásra az egy sávos úton. :) ( 3.) Szépen megtéve a kerülőt elértem a kívánt utat és nagyon büszke voltam magamra... mégis megcsináltam. Ekkor még nem tudtam, hogy jelentős távolság választ el még a céltól. (4.) Elbizakodva indultam neki az utcán és mikor egy érdekes kanyarhoz értem az utca tábla alapján jobbra fordultam (5.) folyt. köv.

Egy igazi hercegnő...

Tudom valószínűleg már kicsit unalmas... de én nem tudok betelni az újabb és újabb tüneményes csemetétől, akik majd a szemem láttára fognak felcseperedni. Ennek a kis csöppségnek még kicsit magyaros is a neve, Juliana.

Hálaadás


Idén is elérkezett a Hálaadás ideje, vagyis a garantált gyomorrontás ideje.
A menü idén is nagyon hasonlóként alakult akárcsak tavaly.Rengeteg pulyka ( de nem gesztenyével van töltve!!! bármilyen meglepő is), csirke azoknak akik nem ehetnek pulykát, rengeteg krumpli püré, édesburgonya krém, rakott zöldbab. Valamint a sógornőm által sütött nagyszerű friss zsemle.
Mint a képen látható süteményből sincsen hiány. Valamint a nagy vödrök jégkrémmel vannak tele.
Az én kedvenc tortám a sütőtök torta, mert az nem igazán édes.
El nem ítélhető módon viszont a gyerekek imádják az összes cukros nyalánkságot. Még a legkisebbek is megtalálják a finomságokat.

Érdekességképpen....

Ritkán tettem eddig be a lábam apósom szobájába és ha be is kukkantottam nem igazán néztem körül. Az ö szobája és tere mindig szent volt számunkra. A napokban segítenem kellett neki és ekkor bambultam rá egy régi képre a falon. Egy nagyon különleges családi portréra leltem. Szó szerint megismételhetetlen... és ezt némi szomorúsággal a hangomban említem meg. Ez az egyetlen olyan kép létezik ahol apósom minden gyermeke szerepel a képen. A szomorúságra az ad okot, hogy életemben először csodálhatom meg azokat a testvéreket akikkel eddig nem volt alkalmam találkozni és köztünk különösen egy kedves személyre Suzanne-ra. Az első sorban jobbról a második kislány a fotó elkészülte után már csak pár hónapig élt. Bár csupán 12 éves volt, de nagyon felelősségteljes és szeretetteljes lány volt. Ilyen fiatal korban is megbízhatóan vigyázott kisebb gyermekekre és ezért a szülök engedték hogy bébiszitterkedjen. Suzanne sorsa ott teljesedett be amikor egy zebrán segítette át kisebb társait. Az egyik kisebb lány megbotlott és elesett a zebra közepén ezért visszament hogy kisegítse a bajban lévőt. Még sikerült felsegítenie és elindítania a kis sérültet, de ö maga már nem érte el a járdát. Egy figyelmetlen 18 éves lány vezetés közben a rádióját állítgatta ahelyett, hogy az útra figyelt volna és fékezés nélkül áthajtott a kislányon. Egy pillanat elég volt a bajhoz, Suzanne súlyos belső sérüléseket szenvedett és pár órával később a kórházban elhunyt.
Azóta sem álltak össze csoportképre a testvérek hiszen már soha nem lesz teljes a testvérek névsora Suzanne nélkül.

Nagy tervek ... és majd meglátjuk mi lesz belőle

Párom már két hét után beismerte rosszul döntött, hogy elfogadta az állást Arizonába. Nagyon egyedül érzi magát és meg is lehet őt érteni. Mi itt lakunk és találkozunk a családjával, míg ő egyedül él egy majdnem üres házban és naphosszat dolgozik.
Arról álmodozik, hogy talán mi is leköltözünk Arizonába és akkor megint együtt lehet a család. Én sajnos nem lelkesedem túlzottan az ötletért. Nem az együttléttel lenne problémám :)) hanem az arizonai klímával. Nyáron könnyedén 50 fok van és én már 33 fokban úgy érzem, hogy olvadok. Most ráadásul még úgy érzem, hogy sokkal inkább maradnék Salt Lake City-ben, hogy segíthessek a Mammának a gyógyulásban. Így is felmerült bennem a kérdés ki tud majd segíteni a szülőknek amikor mi jövünk Magyarországra... mert hogy ez a terv :) Vigyázat 2008 nyarán jövünk :))