bemutatkozás

Üdvözlet minden kedves látogatónak, ez a blog amerikai életünket mutatja be megérkezésünk óta. A történetek tükrözik az érdeklődési körömet és a velünk megesett kalandokat. Jó szórakozást az olvasáshoz!!

2007. október 31.

Életem első töklámpása...








Olyan mozgalmasra sikeredett a nap, hogy csak lefekvés előtt jutottunk el odáig, hogy a tököket faragni kezdjük.
Amilyen szórakoztatónak tűnhet a gyerekeknek a lámpás faragás olyannyira kemény fizikai munka... arról a kuplerájról nem is beszélve ami a tök kifaragásával jár... több kiló tököt kifaragtam az órás fej tökökből. Tervem nem volt vele így csak a szemetesben landolt a maggal átitatott csúszós ragadós massza. ( A szagát már nem is elemzem.) Ez volt életem legelső tökfaragása, nem is tudtam hol kezdjek hozzá... levágtam a tetejét és kibeleztem kezdetnek. Ekkorra már teljesen kimelegedtem. Az első percekben még Zsolti is próbált segíteni, de rövid időn belül rájött, hogy ez nehezebb, mint gondolta és feladta.
Itt persze a kép kedvéért pózol, hogy látszódjon az ő keze munkája is benne van a tökben.
Ha hamarabb rávettem volna magam a készülődésre nagyon különleges tököket is faraghattam volna (a nemlétező szabadidőmben) erre is vannak kis füzetecskék ami mellé még precíziós faragó szerszámokat is adnak.
Meglátjuk, hogy jövőre milyen hangulatban leszek...
De azért minden csepp izzadság ellenére nagyon meg voltam elégedve az eredménnyel.
Ceruza terveim voltak, hogy miként lehet kifaragni őket... és Zsolti a hipnotizált szeműt választotta. A középsőt apának csináltam és a legkisebb lettem én. A lényeg, hogy mindegyik különböző technikával készült gyakorlásképpen.
Nem volt olyan egyszerű faragni mint hittem, de ebben is igaz gyakorlat teszi a mestert. Gyorsan megörökítettük a lámpásokat, mert minden egyes pillanattal szomorúbbá váltak.

Az igazi mulatság csak most kezdődik...





Az iskola és a szülők mindent megtesznek Halloween-kor, hogy a gyerekek megközelítsék a gyomorrontásos állapotot... ja és az még csak most jutott eszembe, hogy ez az ünnep a többiekkel egyetemben kifejezetten kifizetődő a fogorvosoknak... :))))
Elképzelhetetlen mennyiségű cukorka kapható a boltokban csak speciálisan erre az alkalomra készítve. Pókhálóval és pókokkal dekorált fánkok, véres fogcukorkák és egyéb borzadalmak kaphatóak nagy mennyiségben. Idén még színesebb jelmezeket láttunk mint tavaly.
Iskola után a gyerekek sötétedés körül elindulnak édességet vadászni házról házra, ez igen veszélyes időszak. Nálunk szerencsére van a közelben egy völgy ahol ismerik egymást a szomszédok és csak oda engedik a gyerekeket. Igy is tetemes mennyiségű édességgel érkeznek haza. Ami a legszebb, hogy eddig mennyiségre versenyeztek ilyenkor viszont elindul az őrült cserebere. Egyik testvér igyekszik meggyőzni a másikat hogy az nem szereti a kókuszos csokit vagy pedig csábitják egymást "nézd te ezt ugyis jobban szereted nem adnád nekem a tiedet?"
Idén sógorék még olyan örültségbe is belementek mint a kutya felöltöztetése... no ez sem volt egy egyszerű feladat. Mert hogy a kutya szegény nem értékelte az igyekezetet és úton-útfélen lerágta volna.













































Ezen a képen látszik a hihetetlen mennyiségű édesség, amit összegyüjtöttek a csemeték.

Iskolai jelmezbemutató



Itt a Halloween minden gyerek legnagyobb örömére... Amerika legnagyobb üzleti fogása... tonnányi édességgel és kosztümmel valamint dekorációval az üzletekben.
Halloween-re kicsit úgy tekintek, hogy ez farsang ősszel.
Az ötlet, hogy a környékünkön bekopogtassunk mások ajtaján egyáltalán nem vonz, de öröm látni, hogy a gyerekek lelkesen készülnek arra, hogy megmutassák a kosztümjüket az iskolában. Ilyenkor a fiatalabb testvéreket is meghívják így történt, hogy ennyi aranyos gyerköcöt sikerült lencsevégre kapni.























Nagyon hálás vagyok idén, hogy egy csodálatos szeretö tanárt kapott Zsolt, Mrs. North mindig azzal viccelödik, hogy annyira szereti a Zsoltit, hogy szeretné megtartani magának. Én meg kiegyezésül azt szoktam mondani, hogy a Zsolti az övé lehet egész reggel és délutánonként meg az enyém.


















Zsolti érdekesen válogatja a barátait, és valahogy mindig sikerül találnia egy belevaló kiscsajt
Legújabb barátja Karessa látható a képen, aki nem rémül meg Zsolti szerető rajongásától.


2007. október 29.

Még egy kis sokkolás...




Hétfő reggel 3.40kor keltünk majd mentünk a reptérre aztán visszarohantam kicsit tanultam aztán keltettem Zsoltit majd rohantunk Ann-hez, hogy utána mehessek vizsgára
A hétvége előtt megbeszéltem vele, hogy nagy anatómia vizsgám van tudna-e vigyázni a Zsoltira, mert a Mamma ugye még kórházban van.
Megérkezem nagy rohanásban erre Ann azzal fogad, hogy mit keresünk ott??!!?? Teljesen elfelejtette hogy mit ígért és éppen távozni készült.
Én olyan ideg voltam, de mit várhatok tőle ő mindig csak ígérget ... amúgy jófej, de legközelebb nem fogok számítani rá... igy muszáj voltam bevinni Zsoltit a vizsgára mert nem késhettem el
A vizsga után eljöttem a suliból persze haza kellett jöjjek... Zsolti alig bírta megállni beszéd nélkül azt a 35 percet míg összedobtam a vizsgám.

Korán reggel még volt egy kutya kalandunk is ... eltévedt kutya fogadott minket az ajtónk előtt,
a reptér után hazaérve még mindig a házunkat őrizte. Nem értem rá aggódni miatta, de délután is még az ajtóban dermegett...
Valamilyen állatbarát viszont úgy döntött, hogy remek alkalom romlott, rohadt ételt kiszórni az ajtó elé... én olyan dühös voltam, az egy dolog ha valaki segíteni akar de szemetet, moslékot önteni valaki más ajtaja elé az azért már túlzás. Feltakarítottam majd még az előkertet takarítottam 4 zsák levelet összeszedtem legalább, de estére megint hullott... persze nem olyan sok mint előtte...
Egy rokonnak akartam már adományozni a kutyát mert nem tudtam mit kezdjek vele azt biztosan nem akartam hogy a moslék dobálás folytatódjon. Ő ajánlotta, hogy hívjam az állatmentő osztály... no fene itt még ilyen is van. Egy nagyon helyes pasi jött 1 órán belül és becsábította a remegő kutyát az ölébe és mondta már kaptak bejelentést és a gazdája már nagyon várja. Én nem vettem észre, de a kutya már nagyon öreg volt és nem hallott jól ezért félt olyan nagyon.
Na ennek a napnak is végre vége már.

2007. október 28.

A belvárosban



Látogatóban jártunk a Mammánál... elköltöztették őt egy vadonatúj kórházba ahol a 12. emeleten kapott egy panorámás szobát. Az új hotel olyan akár egy szálloda és a szobákban akár táncolni is lehet, amik szigorúan egyszemélyesek... jó kell értük fizetni százezreket magyar pénzre számítva... Mamma műtéte jól sikerült és azóta sokkal jobban néz ki, igyekszik némi súlyt is nyerni hiszen alig volt 40 kg amikor a kórházba került.

Útban hazafelé készítettem pár fotót a belvárosról.



2007. október 27.

Újabb baba most egy kislány....



Megszületett a legújabb unokahúgunk... épp egy napon kerültek kórházba az anyósommal.
Nagyon csöpp lett a leány az anyukáján szinte a 9. hónapig nem lehetett látni, hogy egyáltalán terhes. Persze ő az extra hiú lányok közül való így neki már egy kis görbülés a világ vége volt... nem értem a hölgyeket... jópár sógornőm belebetegszik mikor terhes, hogy milyen ronda és kövérek lesznek... de hiszen ők tudják a legjobban, hogy egy élet növekszik bennük... ezt soha nem tudtam megérteni...
Féltem, hogy a csöpp lány nem lesz egészséges, mert az anyukája hanyagolja az evést. Akármilyen fiatal és egészséges szervezet vannak dolgok, amik megbosszulják magukat.
Kicsi lány 2 kiló 40 dekával született és a bőre még óriási rá... de majd belenő :))))
Nem is emlékeztem rá, de amikor hónapokkal korábban meséltem egy barátomról Juliannáról rákérdezett hogyan is írják ezt a nevet... kiderült hogy Juliana Marie-nek keresztelték a csöppséget, nagy volt a titkolózás a név körül... de hogy miért? Senki nem tudta volna beelőzni őt szülésben és elnevezni a gyerekét... ez is vicces kicsit.

2007. október 24.

Mamma




Mamma állapota válságosra fordult tegnap... hosszú fájdalom és rosszullét után tegnap annyira rosszul volt, hogy após és ő beleegyeztek hogy bevigyem az ambulanciára.
Csak 2 embert engedtek be és én Zsoltival voltam, de nem is akartam volna bemenni éjszakára így após hazaküldött.
Kora hajnalban kaptam a hírt 4 óra várakozást követően megoperálták és megtalálták a problémát : perforálódott a gyomorfekélye ki tudja milyen régen és a gyomor tartalma fokozatosan a bélfalon kívüli részre ürült nem csoda, hogy nem tudott semmit enni és inni mostanában és minden fájdalmat okozott neki, de most már jó kezekben van.
Most egy hétig biztos kórházban lesz, Johnny holnap - csütörtök este jön haza így ő is láthatja és látogathatja.
Most megyek kicsit pihizek még mielőtt mennem kell suliba, nem sok időm volt éjszaka, sokat csörgött a telefonom.
Mi jól vagyunk és Zsolti úgy viselkedett mikor mentünk a kórházba, mint egy komoly felnőtt. Büszkék vagyunk rá.
Örülök, hogy a vizsgámat letudtam még reggel és nem pedig a sokk után kellett, hogy menjek vizsgázni.

2007. október 23.

Tökvásár , készülődés Halloween-re



Addig nyúzott a gyerek míg beadtam a derekamat. Miután hetek óta nézegettem a tökföldet, elhatároztam megkérdezem mennyibe is volna nekem ez a töklámpás kaland és mikor kellene, hogy megvegyem.
A hölgy nagyon segítőkész volt és még sokba sem kerül így terveztem a meglepit a Zsoltinak. Természetesen ha töklámpást akar akkor válassza ki magának a saját tökjét és cipelje is egy kicsit... érezze hogy munka van vele. Jópofa tök-sárga talicskáik voltak, amibe a kiválasztott tököket gyűjthették a lelkes vállalkozók.
Zsolti villámgyorsan megrohamozott egy talicskát. Először nagyon lelkes volt, de nem tudta egyenesen tartani a talicskát, tartottunk egy kis oktatás-gyakorlást a bejáratnál...
Aztán elkezdte gyűjteni a tököket... mondtam neki, hogy nem vásároljuk ám fel a fél földet, mert neki tetszik a talicskázás...
Ahogy gyűltek a tökök úgy ment el a kedve a talicskázástól. Mondtam neki, hogy a tökökért meg kell dolgozni ám.
Végül megegyeztünk, hogy Anya, Apa, Zsolti kap 1-1 tököt... remélhetőleg amikor Apa hazajön a hét végén majd segíthet nekünk kifaragni a tököket.
A csemete kezdett nagyon veszélyesen "vezetni" és a tökök testi épsége miatt hagytam magam és visszafelé már én talicskáztam, legnagyobb örömére. sokan 5-6 tököt is vásároltak... biztos körberakják a házkörül. :))))
A nagy teljes sikerrel és boldogsággal zárult, amikor hazaértünk délután 5 óra körül különleges látvány tárul a szemünk elé. A hold épp csak felkelt a hegyek mögül.

2007. október 17.

Házunk tája....



Még mindig rabul ejt a sok fa szépsége körülöttem. Őszi humanitárius cselekedetem, hogy segítek egy barátomnak, aki kertész munkákkal igyekszik kiegészíteni az öregségi járadékát. Persze nem ez a humanitárius benne, hanem az, hogy egy idős úr háza körül segítünk. Szegény mindkét lábát elvesztette a cukorbetegség miatt... és már nem sok jót jósolnak neki... de ki tudja... a jókedve és cinikus hangvétele talán segít neki még tovább élni... szóval a lehulló szép sárga levelek szépek... azoknak akiknek nem kell dolgozniuk vele.. :)))
Nekem most kell... de még így is szépnek találom őket. A kertje mögött egy kedves kis patak csobog ezzel adva kerítést a szomszédbirtoktól. Képzelem, ha mi élhetnénk ilyen regényes helyen a gyerekek imádnának a patakparton játszani ott.
Persze panaszra így sincs okuk hiszen nézz körül milyen tájon is élünk... a házunk bejáratánál egy középiskola van, futballpályával így semmi nem zavarja a kilátásunkat a helyekre... valamint a ház a hegy szélén áll, egy völgy mellett... mindennap más fényben pompázó, de mindig lélegzetelállító kilátással. Azért kaptam le a hegyek a parkolón túl, mert tetszett a fény-árnyék játék ahogy a felhő átvonult a hegyen árnyékot dobva a hegy lankáira.
A következő képen látszik, hogy milyen őszi táj borul a lábaim elé amikor kinézek a konyhaablakon vagy kimegyek az erkélyre. Ősszel a völgyre, ha eső hull, az a hegyekben hó formájában esik... így egyre havasabb és havasabb lesz a táj...
Az utolsó kép pedig a délnyugati kilátás az erkélyről... a kép közepén látható tölcsérszerű alakzat pedig nem egy hurrikán... csupán az eső felhő közelit nagy sebességgel...

2007. október 16.

Nyugati sarka a városnak...



Bármerre nézünk a völgyben mindenhol látni a hegyeket magasodni a láthatáron. Ez leginkább nyugaton nyilvánvaló. Most hogy errefelé járok iskolába minden másnap csodálhatom a tájat. Találtam egy óriási földet amerre járok, ami tele van óriási sárga tökökkel... ezeket használják Halloween-re lámpásnak ... még 2 hét van addig, de a gyerekem már most könyörög hogy csináljunk töklámpást. Gondolom az iskolában másra sincs idejük, mint emlékeztetni a gyerekeket, hogy nyúzzák a szülőt a kosztümmel és egyéb kellékekkel.
Idén Zsolti szellem akar lenni... meglátjuk mennyire fogja szeretni...
Hazafelé menet gondoltam ellövök pár képet milyen is a környék. A városok lakóövezetre és vásárlónegyedekre van osztva... tehát semmi olyasmi, hogy kisközért a következő sarkon.
A várost égtáj szerint térképezték fel és a legtöbb utca neve elmondja mennyire vagy északra vagy délre stb. A jelen képen éppen 1510 West-en ( nyugaton) várom a pirosat ami azt jelenti hogy 1510 háztömbnyire vagyok a város közepétől... északi és déli szélességben nagyon magas számok fordulhatnak elő de keleti és nyugati irányban a hegy utját állja a városterjeszkedésének.
Mi a város keleti részén lakunk 2000 East ( kelet) körül... tehát miután elérem a központi utat (State Street) még ugyanannyit kell menjek keletnek, mint amennyit megtettem nyugatról.
Az útirányban a számok segítenek... ha csökkennek a számok az égtáj mellett akkor a város közepe felé megyünk.. ha nőnek akkor ellenkező irányban.
Ezeket a képeket 9000 South ( dél) úton készítettem éppen egy autópálya felé tartottam. 5 sáv van itt jelenleg. A belső kettő az kanyarodó sáv és felvisz az autópályára. Ezek expressz utak mert sokkal gyorsabban lehet a városban egyik végéről a másikra jutni. Itt 65 mph/h (105 km/h) a sebesség határ mig a városban 35-40 mph/h (56-64 km/h).
A következő pedig csak egy kicsit morbid reklám... Blind jelentése redőny illetve jelenthet vakot is.

2007. október 13.

Legalább Zsoltinak legyen gyereknap





Kösz jól vagyok csak súlyosan kialvatlan ... reggel 3kor mentem ágyba, mert készültem a vizsgára... és nem is volt olyan nehéz, de megérte végig ismételni az egészet reggelig.
Annyira megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta... máris jobb hangulatba kerültem... és ezt persze a legelső aki kihasználja a csemetém.. :))
Zsolti is köszöni jól van, ma voltunk kicsit csavarogni... volt ám gyereknap a javából... elmentünk a Burger Kingbe vele és ehetett sült krumplit, meg kapott egy papír koronát, amitől teljesen oda volt az örömtől.
Ezután mentünk egy Metro áruházhoz hasonló helyre (Costco-nak hívják) venni nagy-tételben sajtot meg sonkát az ebédjéhez és ott volt sok ételkóstoló mindenhol kétszer fordult legalább. Ez az egyik kedvenc helye apósomnak is... körbejárja a hatalmas épületet kóstolókra vadászva.
Itt láttuk meg ezt a helyes mackószobrot ami kb. 60 cm magas... kíváncsiságból megnéztem az árát ( ha rákattintasz nagyobban te is láthatod) és majdnem lepadlóztam... muszáj volt lefotóznom a találkozást életem legdrágább medvéjével.
2599 dollárba került a kicsike... ami kb. 500 ezer forintnak felel meg magyar pénzben. Merész... jó drága lehet a bronz no meg a művészi érték... jó kis summa ha még pár példányt eladnak belőle... itt tuti van olyan örült, aki megveszi.
Visszatérve csemetémre... számára is a szülő az, aki végtelen keretekkel rendelkezik az ő boldoggá tételére... minden egyes bolt, ahova belép kapnia kell valamit... ki mondta, hogy ez egy szabály? Ezt kitanítja.. vagy ezzel születnek?
Mára többszörösen is kimerítem a kereteket ez-irányba, persze ez azt jelenti, hogy mostantól szűkös idők várnak az ifjú sarjra.
Nem tudom a többi gyerek, hogy teljesít de ez kb. a 8 hete a sulinak és minden héten 100% os helyesírás teszttel jön haza anélkül hogy tanulnék vele külön. Amikor akarnék gyakorolni vele akkor leír mindent, ami a teszthez kell ... megmutatja, hogy letudja írni és ennyit a tanulásról.
Ez most előny neki... reméljük a továbbiakban is így fog teljesíteni... most még könnyű dolga van... nincs sok házi feladata... csak olvasás és egy kis játék a számokkal.
Eddig nem volt menzás,mert nincs valami egészséges kaja a menzán és akkor már jobb szerettem hogy küldök vele 2 szendvicset sonkával meg sajttal plusz valami nasit és bent tud venni tejet magának azt nagyon szereti. A menzán hamburgert, pizzát meg olajban sütött rántott virslit meg félkész fagyasztott cuccokból készült ételeket kapnak. De megunta a drágám a szendvicsezést plusz a társai nagyrészt menzás és ő úgy érezte kimarad valamiből, ha nem eszik a többiekkel. Attól viszont nem kell tartani, hogy ő ettől meghízna :)))))


2007. október 12.

Lenyűgöző ősz



Bár az első havazás korán érkezett... azóta sincs semmi jele a télnek... annál inkább a gyönyörű napsütéses ősznek... élvezettel nézek ki az ablakon bármerre járjak is..

"Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem."

Kosztolányi

2007. október 10.

Bárányhimlő karanténok



2 hét alatt már másodjára vagyunk karantén alatt, vagyis Zsolti nem utazhat és játszhat a közeli unokatesókkal bárányhimlő miatt... azért kell karantén mert anyósék szerint van egy betegség ami idősebbeket támad meg még akkor is ha voltál már bárányhimlős, csúnya és fájdalmas... nem tudom mennyi a valóság belőle ezért utánanézek.
Shingles ahogy ők hívják más-néven herpes zoster ( magyarul övsömör) ezt a szintén kiütésekkel kezdődő betegséget ugyanaz a vírus okozza, mint ami terjeszti a bárányhimlőt is. Miután valaki elkapja egy enyhébb formáját a himlőnek vagy valamilyen más okból kifolyólag a vírus elrejtőzik a testben sok évre és hirtelen felbukkanhat ismét. Övsömör leggyakrabban a 60 év felettieket támadja meg és azokat, akik 1 éves kort megelőzően kapták el a bárányhimlőt, illetve legyengült immunrendszerű emberekben.
Én nem gondoltam volna, hogy miután voltál bárányhimlős félned kellene a vírustól...


2007. október 6.

Kikapcsolódás







Túl vagyok az első két vizsgámon és a párom is itthon van mi mást kívánhatnék?Talán csak annyit, hogy valaki találja ki mi a baja szegény anyósomnak, mert csak fáj és fáj az a szegény apró hölgy.
A teljes hétvégét kikapcsolódásra használjuk fel, szegény párom nyúzott és egyébként meg ropogósra sült Arizonában... kivéve a szeme körül, mert ott szemüveget visel. Azt mondja úgy néz ki, mint egy mosómedve a szemén fehér folttal.
Nem csupán én örülök, hogy újra itthon van, de a család minden tagja versenyez, hogy kivel menjen szórakozni ezen a hétvégén... végül egy családi bowling lesz belőle... Austin, a kis unokaöcs is örül a kitüntetett figyelemnek, persze ő még nem tudja, hogy ez főleg azért van, hogy figyelmét eltereljük a pályáról...

2007. október 4.

Apa otthon...





Hosszú 4 héten vagyunk túl... az első alkalom, hogy John hazajöhet Arizonából. Nagy az öröm a családban mindkét oldalról.
John szeptembertől kezdve 14 hónapig Arizona államban fog dolgozni Phoenix városában. Jelenleg tanulópénzüket fizetjük az életnek. A házvásárlást már ezerszer megbánva próbáljuk kitalálni, hogy miként jöhetnénk ki a gazdasági válságból a legkevesebb adóssággal... sajnos 6 hónappal ezelőtt még nem tudtuk, hogy az ingatlan piac hamarosan összeomlik és az árak esni kezdenek... de most a legfontosabb a túlélés.
Szóval még itt sem minden fenékig tejfel.. de amíg szeretet van, addig minden megoldható.

2007. október 2.

Négy órás küzdelem egy figyelmetlenség miatt...




Csúnya, gonosz MSN vírus engem is elkapott... végre leültem kifújni magam és beszélgetni rokonnal, baráttal... erre óvatlanul rákattintottam egy érkező képre... és bumm... tudtam, hogy ez hiba volt... onnantól kezdve 4 órába telt mire leirtottam a dögöt... de így is elküldte magát mindenkinek a listámon... Ezer bocsi újból.

2007. október 1.

Anatómia teszt majd lazítás



A hetek szaladnak és folyton csak azon kapjuk magunkat, hogy már megint egy újabb teszt miatt stresszeljük magunkat. Az anatómia tanárunk mindig kemény feladat elé állít bennünket, de legalább a vizsga előtt mutat egy minta tesztet, hogy nagyjából így fog kinézni a legújabb kihívásunk.
Eddig úgy érzem minden igyekezetem ellenére is csak egy B lehet a várható jegyem ( ez 4esnek felel meg). Az anatómia labor órákat viszont nagyon élvezem. Ott egy belevaló orvos az oktatónk és segít megérteni és megjegyezni az anyagot. Ha valakinek köszönhető, hogy haladok anatómiából az ő.