Grand Canyon

Ez a kanyon csodálatos bizonyítéka a természet erejének, elsősorban a hatalmas Colorado folyónak köszönhető a létrejötte - mindössze 6 millió év kellett hozzá :) A folyó a Sziklás-hegységből érkezik és a legfőbb víz forrása még távolabbi városoknak is. Ez valójában gondot is okoz, hiszen mire a folyó torkolatához ér már szinte alig marad benne viz a sok csapolás után.

A túra a sziklás mélységbe nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik felülről. Ha valaki kalandvágyó akkor megteheti a 7 mérföldes sétát, nekünk erre most nem volt elég időnk, vagy energiánk.

Ezek a képek meg sem közelítik a valóságot, amikor ott áll a kanyon szélén és nézel le a mélységbe.








Több irányból is megközelithetö a kanyon. Mi a délnyugati irányból jöttünk. Szerettem volna ha kipróbáljuk az új kilátót amit nemrég adtak át de az az észak-keleti oldalon található és 5 órás kitérőt kellett volna ahhoz tennünk, most erről lemondtunk.

Arizonába repülök

Nem is mi lennénk, ha nem csinálnánk mindent egyszerre. Ha nem volna elég feladat nekem, hogy összepakoljam az házat a szeptemberi költözésre, szervezzem az európai utat és arra pakoljak még a vízumunkat is kell intézzem. Miután hivatalosan már a nyár előtt leköltözünk Arizonába, hogy az ottani főiskolai helyi lakosként vehessen fel augusztustól. Legutóbbi látogatásunkkor februárban sietve meg is csináltattuk az arizonai jogosítványomat. Érdekes volt, mert amikor tüzetesebben megvizsgáltuk a jogsinkat kiderült hogy 65 éves korodig érvényes ellenben az összes államéval ahol általánosságban 5-10 évente újítani kell. Ez igazán kellemes meglepetés volt.
Az egész költözési hercehurca talán megérni, mert ha bejelentett lakos vagyok akkor 8000 dollár helyett 1200 dollárba kerül majd "csak" egy félév az arizonai főiskolában. Persze azt hozzá kell tenni, hogy miután nem vagyok diákvízumon nem kaphatok külföldi diákoknak szóló ösztöndíjat és miután nem vagyok állampolgár (hanem csupán zöldkártyával rendelkező állandó lakos) további amerikai ösztöndíjtól is elesem. Hiába ki van ez találva, nem érdekes a kitűnő bizonyítvány.

A legnagyobb fejfájást mint általában mindig persze a zöldkártya okozta. Közölték velem, hogy két személyre kell fizetnem az ujjlenyomatot amikor minden bevándorlási oldalon tisztán és érthetően leírták, hogy csak 14 évtől vesznek lenyomatot. A másik idegölő dolog az telefonon értekezni a bevándorlási hivatallal... mert tesznek róla, hogy ne tudd őket elérni telefonon. A bevándorló csak fizesse ki a zsetont és ne akarjon konzultálni telefonon.
A lényeg, hogy sikerült lebokszolni velük csak én kelljek nekik és a Zsolti nem.
Kihasználjuk a remek alkalmat, hogy kettesben legyük és megünnepeljük a második házassági évfordulónkat.

Arizona

A tény, hogy szeptembertől Arizonába költözünk koránt sem töltött el lelkesedéssel. A legnagyobb ellenszenvvel viseltettem az időjárás iránt. Korábban februárban voltunk ott és már akkor is közel 30 fok volt. Erre nem voltam sem lelkileg sem ruhatárilag felkészülve. Ekkor kaptam egy új cipőt ittenre, hogy ne téli csizmában kelljen járjak a melegben. Most áprilisban már bölcsebb voltam és készültem a melegre... már ha arra lehet igazán készülni.
Teljes rémülettel töltött el a gondolat, hogy a nyári 50 fokos melegben kell majd iskolába járni vagy egyáltalán vásárolni menni. Sajnos nem tehetek mást, mint igyekszem legyőzni a félelmemet.

Látogatásunk elsődleges célja ez alkalommal, hogy bejutassuk Zsoltit a kiválasztott iskolába. Legutóbb éppen tanitási szünet volt így nem sikerült érdemben beszélni az igazgatóval. Most működés közben nézhettünk körbe az iskolába. Nagyon tetszett nekünk, ami láttunk, de még mindig nem volt biztos, hogy elfogadják-e Zsoltit. Először is későn jelentkeztünk másodszor meg nagyon kedvelt jóhírű iskolát választottunk így rengetegen próbáltak meg bejutni. Természetesen jelenlegi diákok testvérei elsőbbséget élveztek.
Amikor az iskola keresésnek nekiláttunk ott volt a kérdés, hogy milyen iskolába írassuk Zsoltit.
Nekem fogalmam sem volt mik a lehetőségek ezért nagyrészt apára hagyatkoztam. Igaz neki sem volt kifejezett tapasztalata az általános iskolákkal hiszen őt otthon iskolázta az egyik nővére.
Sokat beszélgetett már egy ideje a testvéreivel és kollégáival, mert félt az állami iskola talán nem a legjobb a Zsoltinak.
Magániskolát sajnos nem engedhettünk meg magunknak :D így azt kihúztuk a listáról. Az állami iskoláért nem lelkesedett apa, mert csupa rosszat hallott róla.
Szerencsére volt egy harmadik lehetőség is amit ugy hivnak "szerződéses (charter) iskola". Az USAban ez egy viszonylag új iskola-rendszer. Ezek az iskolák tulajdonképpen tekinthetők állami iskoláknak, mert állami finanszírozásból tartják fent magukat, fejpénzt kapnak minden diák után. De az charter iskolákat privát társaságok és személyek állapítják. Minden charter iskola más ötleten alapul, valahol a lemaradt diákoknak adnak több esélyt, valahol bizonyos tantárgyakat tanítanak kiemelt szinten.
A "mi" charter iskolánkban az tetszett a legjobban, hogy amint a gyermek elért egy bizonyos szintet, ami meghaladta az osztályát akkor átrakják egy felsőbb osztályba és ott mindent megtesznek azért, hogy az esetleges hiányokat pótolja. Kis létszámú osztályok voltak több szinten és egy nyitott belső udvaron keresztül lehetett elérni őket. Biztos voltam, hogy ha felveszik ide Zsoltit akkor szép "karriert" érhet el és nem fog soha többet unatkozni órákon, mert kihívások elé fogják állítani folyamatosan.

Az iskolalátogatás után meglestük a helyet, ahol apa tölti a napja legnagyobb részét egy idősek otthona építkezésén. Ez alól csak az iskola látogató nap és vasárnap volt kivétel míg mi ott voltunk látogatóban. Miután járművünk nem volt, apa használta az egyetlen furgont egyetlen szórakozásunk volt a közeli park játszótérrel. Ide ellátogattunk mindennap. Nem hibáztattam Zsoltit ö maradt volna egész nap de egyrészt én nem bírtam a meleget másrészt meg főznöm is kellett a családnak.
Megérkezésünk estéjén elvitt minket apa vásárolni, hogy legyen miből főzni... úgy gondoltam, hogy kihasználom a legutóbb vásárolt nagy Tefal edényt és csinálok palacsintát... ezzel csak egyetlen bibi volt, hogy a boltban nem találtam szódavizet. Volt ott minden mi szem-szájnak ingere mindenféle furcsa színben, de egy egyszerű buborékos ásványvizet nem találtam. Tipikus.
Végül egy általam először látott Fanta eper mellett döntöttem. Mit ne mondjak a színezék remek benne :D így sikerült a képen látható csodálatos rózsaszínű palacsintákat gyártani. No persze a palacsinta izét ez egyáltalán nem befolyásolta :D
Nem apróztam el, bekevertem 1 kg lisztből a palitésztát és órákig sütögettem az óriási edényben :D a lényeg az hogy nagy sikere lett. Apa kedvenc palacsintája amúgy is az eperlekváros, színben tökéletes. Mire apa hazaért a kemény forró nap után egy rakat frissensült palacsinta várta.
A történet persze nem ennyire idilli, mert Arizonai utam alatt is tanulnom kellett és internetes vizsgákat tenni, de ezt korán reggel általában letudtam így lelkiismeret furdalás nélkül foghattam hozzá a főzőcskézéshez vagy épp a parki sétához. Zsolti már el is tervezte, hogy ha ideköltözünk akkor mehetünk biciklizni a parkba.
Egy kicsit jó volt megpihenni, de várt minket vissza az iskola és a mozgalmas élet Utahban.
Amennyire lelkes volt a repülőút miatt Zsolt hazafelé annyira nem várta a repülést. Idefelé még egy ideig lekötötte magát, aztán folyamatosan kérdezgette hogy mikor leszünk már ott.
Hazafelé csak 'húzta' a lábát és egyáltalán nem örült annak, hogy több mint 1 órát kell várni a reptéren és akkor még nem is tudtuk, hogy késni fog a gépünk.
A Phoenix-i repülőtér óriási így gondoltam nem lesz majd akadály valami érdekeset találni, hallottam róla, hogy valamelyik terminálon repülőmodellek lógnak a falról... nekünk ehhez nem volt szerencsénk, de találtunk egy múzeumi galériát.
Ugyan Zsolti nagyon szereti a repülőgépeket, de most csak olyan nyűgös volt, hogy alig bírtam kicsikarni belőle egy mosolyt... ja és mind a fénykép bizonyítja Arizonában a hétvégén kapott egy birkanyírást az apjától :D

Ujabb látogatás Arizonába iskola ügyek miatt

A még változatlanul havas Salt Lake Cityből indultunk el repülővel Phoenix-be Arizona állam fővárosába. Terveink szerint nyártól kezdve itt fogunk élni ameddig Johnnak állása van a környéken. Ezért is kellett megjelennünk, mert február lévén már gyűjtik a jelentkezéseket az általános iskolák a következő őszre. Sőt a legnagyobb meglepetésemre az iskola, amit végül választottunk Zsoltinak már be is fejezte a jelentkezést így csak speciális engedéllyel vehetik fel majd Zsoltit ide. Máshol májusban bőven elég jelentkezni, de úgy tűnik az USA-ban a legtöbb helyen hamar betelnek a helyek. Az első képet a repülőn felszálláskor készítettem és a belvárost mutatja valamint az egyik fontos főutat az I-215 körautópályát.



















A második képen Zsolti kertészkedik a komoly méter széles hátsó kertünkben.
Hiába van még csak február Arizonában már meleg van és ültetési szezon. Meg is bántuk, hogy nem hoztunk csizmánk mellé cipőt is így az első utunk a helyi Walmart-ba vezet.
Sikerül megtalálni a helyi főiskola legközelebbi épületegyüttesét és információt kérni a beiratkozáshoz. Itt is késésben vagyok szerintük már el kellett volna postázzam az eddigi tanulmányi eredményeimet.
Pár nap hiányzás után vissza kell térnünk Utahba és a téli időjárásba aminek nem vagyok ellene. Ha februárban közel 30 fok van Arizonában akkor nem is szeretném tudni, hogy milyen meleg a nyár. Már előre rettegek, hogy egy igazi forró sivatagi városban kell éljek.
Hazafelé is fotózom a változó tájat ahogyan a vöröses kövezetű hegyeket felváltja a hó-takarta táj, majd megérkezésünkkor megpillanthatjuk a még mindig havas síkságon fekvő Salt Lake City-t. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire fognak hiányozni a hegyek ha elköltözünk. Nem csak a látványuk miatt, hanem értékes tájékozódási pont miatt is. Arizonában minden sík volt így ha nem olvasom gondosan a térképet és az utcatáblákat nem tudnám, hogy északnak vagy nyugatnak tartok éppen.

Vége a leállásnak

Karácsonytól mostanáig élvezhettük Apa társaságát. Sajnos az új évvel az arizonai munka is újra kezdődik. Orvosi okokból dél-Utah egyik városába St. George-ba utazunk az ősökkel így van alkalmam elkísérni és társaságot nyújtani Johnnak legalább
félútig valamint így legalább ágyban tölthette az éjszakát vezetés helyett. Most kezdődik a nehezebb szakasza a munkájának így most talán csak minden negyedik héten láthatom majd.
Amint látható útban St. George felé játszadoztam kicsit az újabb fényképező gépemmel. Felfedeztem, hogy sokkal több lehetőségem van beállításokra, mint azt eddig gondoltam. Egyik kedvenc beállításom a szépia mód lett és ezzel kísérleteztem az út egyik felében. A havas hegyek sorra eltűntek és sivatagosabb táj lett uralkodó. Érdekesnek találtam, hogy láthattam miként kezdenek egy kisebb kerületet majdnem a semmi közepén. Minden egységhez vezető út elkészül még mielőtt a házakat egyáltalán építeni kezdenék. Amennyire én tudom Magyarországon legtöbbször komoly házak állnak már az utcák is el vannak nevezve, mire sor kerül arra hogy utakat alakítsanak ki. Ez egy más világ errefelé. Egy tájrészlet annyira tetszett, hogy John úgy döntött megállunk egy kicsit kinyújtóztatni a lábunkat. Ekkor készült a közös fotó rólunk. Már idejét sem tudjuk mikor csináltunk ilyen közös fotót. :))
Másnap elérkezik a búcsú pillanata, amikor kedvesem a furgonjával Arizonát veszi útirányba.

Apa otthon...

Hosszú 4 héten vagyunk túl... az első alkalom, hogy John hazajöhet Arizonából. Nagy az öröm a családban mindkét oldalról.
John szeptembertől kezdve 14 hónapig Arizona államban fog dolgozni Phoenix városában. Jelenleg tanulópénzüket fizetjük az életnek. A házvásárlást már ezerszer megbánva próbáljuk kitalálni, hogy miként jöhetnénk ki a gazdasági válságból a legkevesebb adóssággal... sajnos 6 hónappal ezelőtt még nem tudtuk, hogy az ingatlan piac hamarosan összeomlik és az árak esni kezdenek... de most a legfontosabb a túlélés.
Szóval még itt sem minden fenékig tejfel.. de amíg szeretet van, addig minden megoldható.

Grand Canyont akarok!!!

Sokkal hamarabb végezek a fiuk a munkával mint gondoltuk... vasárnapra már a visszautat tervezzük... eredetileg megint éjszaka akartak utazni, de én nem hagytam... hát micsoda kínzás ez, hogy elviselek 13 óra autóutat és cserébe még annyit sem kapok, hogy láthassam a Grand Canyont!! Igenis utazzunk nappal és hadd fényképezhessek kedvemre.
Jöttem, szóltam, győztem
Íme néhány kép a hazafelé útról










Hazafelé kiderült, hogy odafele menet egy teljes Nemzeti park miatt tévedtünk el az úton... most viszont mivel az út keresztül vezetett a parkon némi pénz fejében kocsival keresztül gurulhattunk ezen a lenyűgöző tájon ami felért egy második Grand Canyonnal...



Azt hiszem 6-7 órás út ide vagy oda ... ezekre a helyekre még vissza kell jönni... kora estefelé megérkeztünk még naplemente előtt és ugyan a sofőrök fáradtak voltak én egy cseppet sem bántam, hogy nappal utaztunk.

Jó a nő a háznál... és kivételesen élvezem is

Az elmúlt napok forgása után határozottan élvezem a ráérős költözködést és a portalanítást, tisztogatást.
Legalább most pár napig nem a könyvek fölött kell görnyedjek.
A korábbi céges bérelt lakásból asztal 4 székkel, koszos ülőgarnitúra, öreg őrülten poros tv és felfújhatós matracok - ágy gyanánt érkeznek.
A ház nem túl nagy, de ennyi "bútorozás" elveszik a térben.
A kertre senkinek sem lehet panasza... a hátsókert kb. 1 m x 2m nagyságú fűfoltból áll. :)
Egyértelmű feladat a későbbiekre, hogy huzatot varjak a dohány-sárgás koszos ülőgarnitúrára mert így senki sem mer ráülni még akkor sem amikor már mosószeres szivaccsal áttörlöm.
A munkás hapsikat határozottan nem érdekelte 1 évig hogy mit művelnek az ülőalkalmatossággal... kíváncsi vagyok hogy fog kinézni a most még világos barnás beépített szőnyeg 1 év múlva.
Johnnak 2 kollégájával kell majd megküzdenie, hogy a ház túlélje a megpróbáltatásokat.
Költöztetés után csajok kedvenc elfoglaltsága következik... shoppingolás... néhány evőeszköz tányér és lábas kivételével a konyha üres. Feltöltjük a hűtőt kajával... gondolva arra is hogy 1 hónap múlva a fiuk munkára érkeznek majd.
Veszünk kellemes Tefal palacsintasütőt meg pörköltnek való nyeles edényt. Megígértem a fiuknak míg itt vagyunk lesz időm palacsintát sütni... valamint rántott csirkecombot csinálni.
Mindkettőnek nagy sikere van. Míg én főzök és takarítok, párom dolgozik... Zsolti pedig szorgalmasan betűket másol, hogy javítson szépírásán.
Ebéd után biciklis felfedezésre indulunk amire a gyerek az első pillanattól várt.
A terep teljesen sík így nem kell folyamatosan nyikorognia hogy nem tud feljönni az emelkedőn és hasonló hiszti... alig bírom vele tartani az iramot.
Először a közösségi területeket látogatjuk meg mint pl a közös medencét és játszóparkot.
Zsolti sikeresen végrehajtja élete első fára mászását. A terület gyerekbarát kis utcákban hasonló házakban gyermekes családok élnek és aggódás nélkül elengedhetik a kerítésen belül lévő játszóhelyekre gyermekeiket, az iskolabusz kerítésen belül a kis utcákban felszedi a gyerekeket. Délben épp találkozunk vele a vezető hölgy lelkesen integet Zsoltinak akárcsak ha ismerné.
Némi kalandozás után pár utcával lejjebb egy komoly parkot találunk... méghozzá tóval és egy óriási játszótérrel.
Gyerekkel nem sokkal találkozunk szerda és kora délután lévén.
Egyetlen kulcsunk lévén csak addig van kimenőnk míg apa haza nem ér, de a park csupán 5 percnyi bicikli útra van tőlünk.
Mire kedvesem hazaér csillognak az ablakok, étel van az asztalon és a tárgyak megtalálják helyüket.
Azt mondja mindig is tudta... ezért vett el feleségül... hmmm ezen elgondolkozom kicsit... most ezt vegyem bóknak... vagy sértődjek meg rajta?
Igaz nem kért meg semmire, de nem is ennék és laknék koszban.
Ahhoz képes hogy március vége van itt 30-33 fokos hőség van. Ezek után elhiszem hogy nyáron egy kisebb pokol itt dolgozni 40-45 fokos hőségben... még belegondolni is rémisztő.
A házban nincs levegő és meleg van annak ellenére hogy 2 plafonról csüngő ventilátor forgatja a levegőt... na hát az annyi mint halottnak a csók...
Akkor már a verőfényes napsütésben a biciklivel tekerve jobb a klíma... legalábbis most ... nem 45 fokban.
Milyen kár hogy ez az állás nem Alaszkában van... oda szívesen költöznék :))))))

Végre megláthatom a házat.... a 13 órás autó út végén

Az út végtelennek tűnt még akkor is ha délután indultunk hogy éjszaka tehessük meg az út nagyobb részét.
Kissé csalódás nekem mert utunk szegélyezi a Grand Canyont és én egy szót sem látok belőle mert éjszaka megyünk.
Kellemes tavaszi időben indulunk, de a 13 óra alatt kapunk mindent, esőt, havat hideget...
csak hogy ne felejtsük el ez még csak március vége itt még akármi megtörténhet...
Az is hogy a tervező útismerő fiuk - férjem és a munkatárs - térkép nélkül indulnak neki az útnak csupán egy internetről nyomtatott útvonal segéddel... és éjszaka 11 körül valahogy nem találjuk az utat ahol lennünk kellene.
Így tehát vesztünk 1 órát míg találunk egy utat ami lakott településre visz... ahol sikerül kicsit gyorsabban menni mint 60 km/h és megállít a rendőr... kellőképpen kétségbeesettnek nézhetünk ki mert egy figyelmeztetéssel megússzuk és rá vezet minket a helyes útra...Ekkor még 7 órányi út áll előttünk.
Az éjszaka kellős közepén a semmi szélén szembesülünk egy újabb problémával... valamilyen oknál fogva a kártyás tankolás nem működik... viszont a benzinkút nincs nyitva hogy segítséget kérhessünk... kb. 4 db különböző benzinkút mellett hajtunk el és próbálkozunk újra és újra... és már nagyon félő hogy nem érünk el a következő benzinkútig.
Azért a védőangyalunk mégis csak velünk van mert a legvégső métereknél találunk egy nyitva-tartó benzinkutat.
A hely kísérteties, havas szél fúj és nem látni egy lelket sem. Az épületen belül meleg van, kedves kiszolgáló fogad minket fáradt vándorokat, ránk pillantva kávéval kínál.
Én egyetlen csöpp helységre vágyom csupán de nagyon sürgősen... :))) Ezután már sokkal boldogabban mustrálom a kínálatot hajnali 2 tájékán.
Mire Arizona állam fővárosa Phoenix határába érünk a nap éppen kelni készül ...
nem tudom hogy a klíma vagy pedig valami titokzatos más erő teszi, de itt legendásan szépek a napfelkelték.
Nem hiába vagyunk a sivatagban nap felkelte után rögtön érezni a felénk áradó hőséget.
Amerikában a nagyobb városok rengeteg kisvárosból és azokat összekötő autópályákból állnak, nem kivétel ez alól Phoenix sem. Itt még a város vezetése mellett az indián őslakosoknak is van beleszólási joga a földhasználatba.
Legújabb mentesítő autópályájuk indián területen halad keresztül... itt minden elágazás indián szimbólumokkal díszített és szép summát kapnak az indián vezetők az államtól a föld használatáért. Ebből szép új iskolák és házak épülnek az indián közösségnek.
Röpke órás városon belüli autókázást követően megtaláljuk a házhoz vezető utat. Alig hisszük hogy ideértünk. Pár órás rövid nyugovóra térünk hogy a késő délelőtti órákban neki láthassunk a költözésnek.

Első vásárlásom az első házunkhoz

Végre kimozdulunk valahová... eddig csak közvetlen környezetemet vizsgálgathattam csupán... de most hogy a párom Arizona államban fog dolgozni és vett ott egy házat úgy döntött elvisz minket oda...
Nem egészen önzetlen a gondolat... merthogy szükség van a nőre hogy berendezze a "kérót" és segítsen összeállítani egy konyhát ahol főzni lehet meg ilyenek... az meg már csak külön ajándék hogy 13 órát fogunk ülni a kocsiban míg odaérünk egy vadidegen kollégával... szerintem Zsolti az őrületbe fogja kergetni már az első 10 percben.

Tehát csak fickósan nekiindulok a használt kereskedésnek és tányérokat, poharakat meg evőeszközöket gyűjtök... no meg még használható lábasokat is.
Hogy miért is fickósan ugyanis a házban 3 pasi fog lakni John és 2 munkatársa. Nem csoda hogy én kerek perec nemet mondtam az arizonai költözésre... nem vagyok én 3 pasi bejárónője... ja meg a saját fiam is plusz egy pasi szóval az már 4....
Amúgy meg nyáron árnyékban van 50 fok és én már a 36 foktól is halódom...

Osztozkodjanak csak a saját kuplerájukon. Elég lesz ha John a ház uraként rendre utasítja őket.
Meg persze ez egy lakásbiztosítás is... hogy nem fogják tönkretenni a házat és még eladható állapotban lesz 1-2 év múlva...

Szerencsés napom van, az üzlet két különböző pontján megtalálom találok ugyanahhoz a készlethez tartozó darabokat... centekért megveszek rengeteg evőeszközt... fiúkra újat nem bízunk :))))
Mondom a páromnak hogy sütnék neki palacsintát Arizonában míg ő dolgozik... ha lenne palacsintasütőm... felcsillan erre ám a szeme ... irány vásároljunk még.
A legtöbb dolgot persze nem érdemes cipelni ott is meg lehet venni, így mosógép, porszívó és ilyen komolyabb költségek még csak várnak a sorukra.
Szerencsére egy kisteherautóval megyünk le 5 napra... mert visszük a biciklinket is a gyerekkel hogy ne unatkozzunk míg apa dolgozik. Így a csomagjaink megtöltik teljesen a pakolóteret.

Arizona te csodás?????

Ismét életünk egy nehéz szakaszához értünk... persze ez nem az első és nem is utolsó.
Imádott férjemuram Arizona államba készül, kb. 1 évig fog egy nagyszabású építkezésen dolgozni.
Ehónapban tett egy kéthetes látogatást, amiről éppen Valentine nap éjszakáján érkezett vissza.
Nem tudom, hogy miként fog kitartani 1 évet Arizonában... 1 nappal távozása után már jött volna haza, kialvatlanul. Nem találta helyét magányosan egy idegen ágyban.
Majd a következő napokban annyit dolgozott hogy akárhányszor telefonált szó szerint elaludt azon ahogy beszéltem hozzá... ez meg nekem nem tűnt hízelgőnek ugyan megértettem, hogy keményen dolgoznak.
A szemem előtt lebegett, hogy 1 év elteltével talán már nem jóformán nem is beszélünk egymással?
Persze ne lássak rémeket. Annyi biztos hogy a hősiesen kiállt 2 hét után repült a nyakamba amikor meglátott.
Híreket is hozott, gazdasági és befektetési okokból házat vesz Arizonában, ahol remények szerint 1 hónap múlva márciusban kezdődik az újabb építési feladat.
Rendes városnézésre nem futotta az értékes időből, ebéd szünetben szaladt és készített pár fotót...
No persze amikor a leendő házunkat nézte akkor elfelejtett fényképezőt vinni... hát nem egy pasi? :)))))