Házunk tája....

Még mindig rabul ejt a sok fa szépsége körülöttem. Őszi humanitárius cselekedetem, hogy segítek egy barátomnak, aki kertész munkákkal igyekszik kiegészíteni az öregségi járadékát. Persze nem ez a humanitárius benne, hanem az, hogy egy idős úr háza körül segítünk. Szegény mindkét lábát elvesztette a cukorbetegség miatt... és már nem sok jót jósolnak neki... de ki tudja... a jókedve és cinikus hangvétele talán segít neki még tovább élni... szóval a lehulló szép sárga levelek szépek... azoknak akiknek nem kell dolgozniuk vele.. :)))
Nekem most kell... de még így is szépnek találom őket. A kertje mögött egy kedves kis patak csobog ezzel adva kerítést a szomszédbirtoktól. Képzelem, ha mi élhetnénk ilyen regényes helyen a gyerekek imádnának a patakparton játszani ott.
Persze panaszra így sincs okuk hiszen nézz körül milyen tájon is élünk... a házunk bejáratánál egy középiskola van, futballpályával így semmi nem zavarja a kilátásunkat a helyekre... valamint a ház a hegy szélén áll, egy völgy mellett... mindennap más fényben pompázó, de mindig lélegzetelállító kilátással. Azért kaptam le a hegyek a parkolón túl, mert tetszett a fény-árnyék játék ahogy a felhő átvonult a hegyen árnyékot dobva a hegy lankáira.
A következő képen látszik, hogy milyen őszi táj borul a lábaim elé amikor kinézek a konyhaablakon vagy kimegyek az erkélyre. Ősszel a völgyre, ha eső hull, az a hegyekben hó formájában esik... így egyre havasabb és havasabb lesz a táj...
Az utolsó kép pedig a délnyugati kilátás az erkélyről... a kép közepén látható tölcsérszerű alakzat pedig nem egy hurrikán... csupán az eső felhő közelit nagy sebességgel...