Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bánya ahova indultunk nincs nyitva... így elmehettünk egy helyre ahová érkezésem óta vágytam ... a Nagy Sós tóhoz.
Régi elhagyatottnak tűnő úton mentünk legalább 10 percet miután lekanyarodtunk a tavat jelző táblánál...
Kezdtem kicsit csalódott lenni hol van már az a nagy tó.,..
És amikor kicsit közelebb értünk ez a látvány fogadott minket egy keskeny földút ami egy szigetre vezetett mindkét oldalán a tóval.
A láthatár egybeolvadt a tóval és az volt az érzésem hogy még hosszú kilométereken keresztül nincs semmi csak a végtelen sekély sós tó.
Amennyire kellemes most az idő, szépen előbújó napsütéssel olyan kellemetlen ez a környék nyáron amikor az áporodott, kissé rothadó vízben szúnyoglárvák tanyáznak...
Mikor megközelítjük a tavat, ami éppen kissé kiszáradt, észlelhetően a tó ágyában sétálunk mire elérjük a vizet... amibe nem igazán kívánkoznék bele, de a víz nagy tömegében lenyűgözően néz ki.
Nem is a fiam lenne, ha nem indulna neki az első pillanatban, hogy ő most pancsolni fog a vízben... azért közeledve a szag őt is elriasztja kissé.
Itt a legjobb élete a sirályoknak van. Mindenki eteti őket így cseppet sem félnek az emberektől... majdnem a kezekből kapják ki a kenyeret és egyéb jó falatokat.
A sziget középpontján egy domb tetőn található a múzeum ami bemutatja az élővilágot és a tó életét. Egyetlen élőlény képes elviselni ezt a kivételesen sós vizet... egy apró rákfajta.Azért a tó bizonyos részén ahol talán nem olyan sekély tiltó tábla figyelmezteti a nagyérdeműt, hogy a tóban tilos a lubickolás... el sem tudom képzelni ki lehet olyan elkeseredett hogy ebben a vízben fürödne. :))))
Mindenesetre a látvány számomra felejthetetlen volt... a tó túl oldalán lévő hegyek pereméren lakunk mi... jó pár kilométerre innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése